BH1999. 203.

A "családi otthon" biztosítási szerződés megkötésével a szerződés részévé válik az Ingóbiztosítási Szabályzat is. Ez azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a jogügylet teljesítéséből származó jogvita elbírálása során annak előírásait alkalmazni kell [Ptk. 200. § (1) bek., 207. § (1) bek., Ingóbiztosítási Szabályzat IV/3/A. pont]. A felperes tulajdonában álló ingatlanába 1996. július 2. napján ismeretlen elkövető betört, és onnan különböző ingóságokat tulajdonított el, rongálási kárt is okozva. Ennek alapján az alperes a vele kötött családi otthon biztosítási szerződés teljesítése jogcímén, összesen 790 294 Ft-ot fizetett a felperesnek. Az összeg meghatározása során figyelemmel volt arra, hogy a felek szerződésükben a vagyonbiztosítási szabályzat által az I. vagyoncsoporthoz tartozó háztartási ingóságok tekintetében a biztosító helytállási kötelezettségének felső határát 200 000 Ft-ban határozták meg. Az alperes ebbe a kategóriába sorolta és az említett összegbe betudta a felperestől ellopott, 24 karátos arannyal futtatott, 12 személyes, 66 darabból álló evőeszközkészletet is. A felperes keresetében e vagyontárgy eltulajdonítása miatt további 200 000 Ft és kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A biztosító ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta. Azzal védekezett, hogy jogi álláspontja szerint a vitás evőeszközkészlet az I. vagyoncsoportba tartozik, amellyel kapcsolatban a felperes igényét a helytállási kötelezettség felső határáig kielégítette. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Abból indult ki, hogy az Ingóbiztosítási Szabályzat IV/3/A. pontja értelmében "az I. vagyoncsoportba tartoznak: a jogszabály szerint nemes fémnek minősülő anyagok, drágakő vagy igazgyöngy, valamint ezek felhasználásával készült használati tárgyak". A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdésében foglalt szerződésértelmezési szabályok alkalmazásával úgy foglalt állást, hogy a 24 karátos arannyal futtatott evőeszközkészlet az általa hivatkozott jogszabályok szerint valóban nem minősül aranytárgynak, de minden kétséget kizáróan arany felhasználásával készült, ezért a szerződés idézett rendelkezésének hatálya alá tartozik. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy a felperes ezzel összefüggő igényét az alperes az e kategóriában, szerződésben maximált 200 000 Ft kifizetésével már kielégítette. Ezért a kereset teljesítésére nem látott lehetőséget. A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését - annak helyes indokai alapján - helybenhagyta. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset teljesítése iránt. Álláspontja szerint az I. vagyoncsoportba történő besoroláshoz az szükséges, hogy a kérdéses vagyontárgyat megfelelő mennyiségű arany felhasználásával készítsék. Rámutatott, hogy ez nem állapítható meg a szebb kivitelezés érdekében, díszítő jelleggel és kizárólag bevonás, futtatás céljára felhasznált aranynál. Ezért kérte az ilyen módon készült evőeszközkészlet értékének a II. vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak körében történő megtérítését. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A felperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést tartalmilag az alperes Ingóbiztosítási Szabályzata IV/3/A. pontjának téves értelmezésében jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése]. A Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthassák meg, és ennek során a jogszabály kötelező alkalmazást nem igénylő rendelkezéseitől egyező akarattal eltérhessenek. A peres felek e jogukkal éltek, amikor a perbeli családi otthon biztosítási szerződés megkötésekor az ügyleti feltételek közé emelték az alperes Ingóbiztosítási Szabályzatát is. Ez azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a jogügylet teljesítéséből származó jogvita elbírálása során annak előírásait kell alkalmazni. A jelen peres eljárás során a felek között az Ingóbiztosítási Szabályzat fent már ismertetett IV/3/A. pontjának értelmezése tárgyában bontakozott ki jogvita. Miután ezt - a most kifejtettek miatt - ügyleti feltételnek kellett tekinteni, azt a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése szerint vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Ennek feltárásához pedig a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai közül a felperes 1996. július 22. napján történt rendőrségi kihallgatásán tett előadása szolgálhatott megfelelő támpontul. Ebben ugyanis maga a felperes sorolta fel az eltulajdonított aranytárgyak között első helyen a perbeli 12 személyes, 66 darabos, 24 karátos arannyal futatott étkészletet. E nyilatkozatából pedig okszerűen az következik, hogy szándékuk az ügyletkötés alkalmával is arra irányult, hogy ez az étkészlet az aranytárgyak körében, az ingó I. vagyoncsoportban legyen biztosítva. Ezért nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor az alperes helytállási kötelezettségének terjedelmét ennek alapulvételével határozta meg, és további marasztalására nem látott lehetőséget, Emiatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával - hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 20.752/1998. sz.)