Biztosítási ügynöki tevékenységet végző cégnek a cégnevében az ügynöki tevékenységre utaló jelzőt kell használnia. A csak a biztosítási - egyébként engedélyhez kötött - tevékenységre utaló cégnév alapján a cég nem jegyezhető be [1995. évi XCVI. tv. 31. §, 33. §, 37. §, 1989. évi 23. tvr. (Ctvr.) 3. § (1) bek.].

A G. Biztosítási Szolgáltató Szaktanácsadó és Kereskedelmi Betéti Társaság 1995. március 9-én nyújtotta be cégbejegyzési kérelmét az elsőfokú bírósághoz. A bejegyzési kérelemhez csatolt 1995. március 3-i társasági szerződés szerint a cég folytatni kívánja a 6720. TEÁOR számú "biztosítási és nyugdíjalapkezelés kiegészítő szolgáltatásai" tevékenységet - mely konkrétan ügynöki tevékenység végzését jelenti - kizárólag egy biztosító részére. Az elsőfokú bíróság 2. sorszámú végzésében 30 nap alatti hiánypótlásra - a társasági szerződés módosítására, illetve okiratok csatolására - szólította fel elutasítás terhe mellett a céget. A végzés 2. pontja szerint engedélyt kell csatolni a biztosítással kapcsolatos 6720. TEÁOR számú tevékenység végzésével kapcsolatban, engedély hiányában a cégnevet módosítani kell, mert abban nem szerepelhet a "biztosítási" tevékenységre utaló jelző. A 2. sorszámú végzést a cég 1997. április 24-én átvette, majd összesen hat ízben kérte a hiánypótlási határidő meghosszabbítását. Az elsőfokú bíróság 9. sorszámú végzésében a cégbejegyzési kérelmet elutasította. A végzés indoklása szerint bár a 2. sorszámú végzésben megjelölt hiánypótlási határidő több mint 6 hónapja lejárt, a cég nem tett eleget hiánypótlási kötelezettségének. A cég fellebbezést és egyben igazolási kérelmet terjesztett elő a 9. sorszámú végzéssel szemben, kérte annak hatályon kívül helyezését és a cég bejegyzésének elrendelését. Egyidejűleg hiánypótlási anyagot csatolt, mely a 2. sorszámú végzés 2. pontjában írtak kivételével a hiánypótlásra felszólító végzés valamennyi pontját érintette. A 2. sorszámú végzés 2. pontjára vonatkozóan a hiánypótlást nem teljesítette, csatolta viszont a G. Bt. nevében eljáró G. I. és a Hungária Biztosító Rt. területi igazgatósága által 1998. január 26-án megkötött megbízási szerződést annak alátámasztására, hogy - csupán egy biztosító részére - ügynöki tevékenységet végez. Hivatkozott arra, hogy a beltag külföldi tartózkodása, betegsége, továbbá nyári szabadságolások és a karácsonyi ünnepek miatt nem tudott korábban eleget tenni hiánypótlási kötelezettségének. Az elsőfokú bíróság az igazolási kérelem elbírálása során meghozott 12. sorszámú végzésében kifejtette, hogy a csatolt megbízási szerződés tartalmának figyelembevétele mellett is szükséges a 2. sorszámú végzés 2. pontjában írtak teljesítése az 1995. évi XCVI. tv. alapján, ezért az erre vonatkozó 15 nap alatti hiánypótlásra a céget ismételten felhívta. A cég közölte az elsőfokú bírósággal, hogy a 2. sorszámú végzés 2. pontjában írt felhívás megalapozatlan, ezen állításának okirati igazolására további határidő-hosszabbítást kért. Az elsőfokú bíróság 16. sorszámú végzésében az igazolási kérelmet a Pp. 107. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással elutasította. Álláspontja szerint a 2. sorszámú végzésben megszabott határidő már 1997. május 26-án lejárt, 1997 novemberében pedig letelt az a 6 hónapos objektív határidő, mely alatt a cég igazolási kérelmét előterjeszthette volna. A cég fellebbezésében a 16. sorszámú végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárásra utasítását kérte. Előadása szerint egyértelműen igazolta, hogy a cég kizárólag egy biztosító részére kizárólag biztosítási ügynöki tevékenységet kívánt végezni az 1995. évi XCVI. tv. 37. §-ában írtak szerint, a csatolt megbízási szerződés alapján. Álláspontja szerint ezen ügynöki tevékenység végzéséhez semmiféle engedélyre nincs szükség, a társaság cégneve és a tevékenységi körének meghatározása tehát nem ellentétes semmiféle jogszabállyal, így a cég bejegyzése érdekében nem volt szükség a 2. sorszámú végzés 2. pontjában írt hiányok pótlására. Sem a 9. sorszámú, sem a 16. sorszámú végzés elleni fellebbezés nem alapos. A biztosító intézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. tv. második részének II. fejezete szabályozza - az alapintézmények bemutatása után - a biztosítási rendszer "egyéb" résztvevőire vonatkozó előírásokat. A törvény 31. §-a szerint a biztosítás közvetítői tevékenységnek a biztosítási szerződés létrehozására közvetlenül irányuló rendszeres üzletszerű tevékenység minősül, melyet biztosítási alkusz, valamint biztosítási ügynök végezhet. A törvény 33. §-ának előírása szerint a biztosítási alkuszi tevékenységet a felügyelet engedélye alapján magyarországi székhelyű részvénytársaság vagy korlátolt felelősségű társaság végezheti. A törvény 37. §-a szól a biztosítási ügynöki tevékenységről. Az itt megfogalmazott rendelkezések szerint a biztosítási ügynök a biztosítóval kötött megbízási szerződés alapján vagy a biztosítóval létesített munkaviszonya keretében végzi a biztosításközvetítői tevékenységet, a biztosító által kiállított igazolvány alapján. A cég által csatolt megbízási szerződés szerint a Hungária Biztosító területi igazgatósága G. I.-t, illetve - a zárójelbe tett utalás szerint - a G. Bt.-t "biztosítási üzleti vezetőként", üzleti irányítói tevékenység ellátásával bízta meg. A megbízottnak többek között irányítania kell az üzletkötők üzletszerzési és állományvédelmi tevékenységét, piackutatási tevékenységet kell végeznie, biztosítási ajánlatokat kell elbírálnia, és el kell végeznie az üzleti tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációs feladatokat is. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy ezen megbízási szerződés csatolására csak a 9. sorszámú végzés meghozatala után került sor. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a biztosítási ügynök - bár résztvevője a biztosítási rendszernek - ügynöki igazolvány alapján végzett közvetítői tevékenysége csak a biztosítási ügyekkel együtt járó, a biztosítást kiegészítő tevékenységnek minősülhet. A biztosítási ügynöki tevékenységet folytató cégek akkor tesznek eleget a többször módosított, az 1997. évi CXLV. tv.-nyel hatályon kívül helyezett, de a jelen ügyben még alkalmazandó 1989. évi 23. tvr. (Ctvr) 3. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott cégvalódiság elvének, ha cégnevükben nem a biztosítási tevékenységre, hanem a biztosítási ügynöki tevékenységre utaló jelző jelenik meg, ellenkező esetben ugyanis a cég neve olyan látszatot kelt, mintha a cég - a társasági szerződésben meghatározottakon túlmenően - az ügynöki tevékenységet meghaladó biztosítási tevékenységet folytatna. A cégnek azért, mert saját állítása szerint a felügyelet engedélyével nem rendelkezik és kizárólag biztosítási ügynöki tevékenységet végez, cégnevét a 2. sorszámú végzés 2. pontjában írtak szerint módosítania kellett volna. A cég ezen felhívásnak nem tett eleget, így az elsőfokú bíróság megalapozottan utasította el a cégbejegyzési kérelmet a 9. sorszámú végzésével. A 9. sorszámú végzés elleni fellebbezésben előadottakra tekintettel sem változott meg alapvetően az a tényállás, amelyre az elsőfokú bíróság a 9. sorszámú végzését alapította, mert a cég a mai napig nem csatolt olyan szerződést módosító okiratot, mely érintette volna a cégnévben használt tevékenységi körre utaló jelzőt, holott - ugyanakkor - továbbra is következetesen állította, hogy a cég biztosítással összefüggő tevékenysége kizárólag ügynöki tevékenységet jelent. Megjegyzi egyébként a Legfelsőbb Bíróság, hagy - bár a tevékenységi körre utaló, a cégnévben használt jelző módosításának mint bejegyzési akadálynak a fennállása szempontjából ennek nincs jelentősége - a fellebbezéshez csatolt megbízási szerződés tartalma szerint a cég az ügynöki tevékenység kereteit meghaladó feladatok teljesítését vállalta. Megalapozottan utasította el az elsőfokú bíróság 16. sorszámú végzésében a 9. sorszámú végzés ellen előterjesztett igazolási kérelmet is. A cég az elsőfokú eljárás során hat alkalommal nyújtott be határidő-hosszabbítási kérelmeket, melyekben több alkalommal hivatkozott meghatározott ideig fennálló akadályoztatásokra, ennek ellenére - a saját maga által vállalt határidőket is elmulasztva - a 9. sorszámú végzés meghozataláig semmilyen hiányt nem pótolt. A hiánypótlási határidő letelte után több mint 6 hónappal előterjesztett igazolási kérelméhez csatolt ugyan hiánypótlási anyagot, azonban hiányosan. Cégnevében továbbra is szerepelt a biztosítási tevékenységre utaló jelző, és jelenleg is szerepel. Erre is figyelemmel az igazolási kérelem nemcsak határidőn túl előterjesztett, de megalapozatlan is volt. A 16. sorszámú végzés elleni fellebbezésben írtakra tekintettel hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felügyelet engedélyének hiánya nem a társasági szerződésben rögzített tevékenységi körre tekintettel minősült bejegyzési akadálynak. Az engedély becsatolásával a cég csupán igazolhatta volna, hogy a "biztosítási" jelzőt engedélyhez kötött biztosítási tevékenysége alapján jogosult cégnevében használni. Más kérdés, hogy ilyen engedély megléte esetén a továbbiakban a céget fel kellett volna hívni a társasági szerződésben meghatározott tevékenységi kör pontosítására. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Ctvr. 25. §-ának (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 259. §-a és 253. §-ának (2) bekezdése alapján a fellebbezéssel érintett végzéseket helybenhagyta. (Legf. Bír. Cgf. II. 31.928/1998. sz.)

BH2000. 297

Biztosítási szerződés alapján járó igény elbírálásánál a kamatfizetés kezdő időpontja, ha a betörés elkövetője ellen büntetőeljárás indult [Ptk. 5. § (1) és (2) bek., 200. § (1) bek., 207. § (1) bek., 298. §, 536. §, 548. §, 553. § (1) bek., Biztosítási Szabályzat VII. pontja]. Az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett rendelkezése szerint az alperes köteles megfizetni a felpereseknek a nyaralóingatlanukban 1992. december 14-15. napjai között elkövetett betöréses lopás mint biztosítási esemény alapján 170 000 Ft biztosítási összeget. Emellett marasztalta az elsőfokú bíróság a biztosítót ennek 1993. január 15-től a kifizetésig járó, évi 20%-os kamatában is. A másodfokú bíróság az alperesnek csak a kamatfizetés kezdő idejét támadó fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság erre vonatkozó döntését helybenhagyta. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet tartalmilag az ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kamatfizetés kezdő idejének az elkövetők ellen indult büntetőeljárás jogerős befejezéséhez történő kötése iránt. Utalt a Vagyonbiztosítási Szabályzat 2. pontjára, mely szerint a biztosító fizetési kötelezettsége teljesítéséhez hatósági határozat - álláspontja szerint ezen belül jogerős bírói ítélet - bemutatását is kérheti, mely esetben annak beérkezésétől számított 15 napon belül köteles teljesíteni. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek jogszabályban előírt határidőn belül bejelentett, tárgyalás tartására irányuló kérelme hiányában, a Pp. 274. §-ának (1) és (2) bekezdéseinek a folyamatban lévő ügyekre is irányadó módosított szabálya szerint tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az nem alapos. Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a kamatfizetési kötelezettség kezdő idejének téves meghatározásában jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése]. A perben nem vitás tényállás szerint a felek között a Ptk. 536. §-ának (1) bekezdése és a Ptk. 548. §-a által szabályozott vagyonbiztosítási szerződés jött létre. Az alperes a biztosítási esemény megvalósulását és ennek alapján fizetési kötelezettsége fennállását elismerte. A felülvizsgálati eljárásban abban a kérdésben bontakozott ki jogvita, hogy a biztosítási összeg mikor vált esedékessé, és azzal az alperes késedelembe esett-e. A Ptk. 298. §-ának a) pontja úgy rendelkezik, hogy a kötelezett késedelembe esik, ha a szerződésben megállapított vagy a szolgáltatás rendeltetéséből kétségtelenül megállapítható teljesítési idő eredménytelenül eltelt. Ezen általános rendelkezéshez képest a biztosítási szerződésekre vonatkozó különös szabályok között a Ptk. 553. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy ha a biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a szabályzatban megállapított időn belül köteles szolgáltatását teljesíteni. A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy a felek szerződésük tartalmát szabadon határozhassák meg, és ennek során a jogszabály kötelező alkalmazást nem igénylő rendelkezéseitől is eltérhessenek. A peres felek e jogukkal éltek, amikor megállapodásukban az alperesnek a Ptk. 553. §-ának (1) bekezdése által is felhívott Vagyonbiztosítási Szabályzatát ügyleti feltétellé emelték. Ebből az következik, hogy azt a biztosítási szerződés részévé tették, és a jogügylet teljesítéséből származó jogvitájukat elsődlegesen az abban foglalt szabályok alkalmazásával kellett elbírálni. Az alperes Vagyonbiztosítási Szabályzatának VII/4. pontja értelmében a biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentést követő 15 napon belül esedékes. Ha azonban a biztosított igazoló okiratot (VII/2. pont) köteles bemutatni, e határidőt attól a naptól kell számítani, amikor az utolsó irat a biztosítóhoz beérkezett. A szabályzat VII/2. pontja ugyanis feljogosítja a biztosítót, hogy fizetési kötelezettségének teljesítéséhez hatósági határozat, költségvetés, számla bemutatását kérhesse. A Ptk. 5. §-ának (1) és (2) bekezdései azonban tiltják a joggal való visszaélést és előírják, hogy a jogokat rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni. A perben nem vitás tényállás szerint a felpereseknek a biztosítási eseményre vonatkozó és a keletkezett kár tételes felsorolását is tartalmazó bejelentése 1992. december 28-án érkezett meg az alpereshez. A biztosító azonban a betöréses lopás időközben elfogott elkövetői ellen indult büntetőeljárás időtartamára a biztosítási összeg megfizetésétől elzárkózott. Ahhoz a szabályzat VII/2. pontjában írott jogával élve jogerős büntetőítélet bemutatását kívánta meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a biztosító e szerződésben biztosított joga gyakorlása során milyen hatósági határozat bemutatását írhatja elő. Mivel a biztosító e joga a fenn kifejtettek szerint a biztosítási szerződésen alapul, tartalmának feltárásához a szerződés értelmezésére vonatkozó szabályok az irányadóak. Erről a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a jogügyletben tett nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Az alperes Vagyonbiztosítási Szabályzatának VII/2. és VII/4. pontjai feljogosítják a biztosítót, hogy kötelezettsége teljesítéséhez valamely "hatósági határozat" bemutatását, illetőleg "igazoló okirat" beérkezését kívánja meg. Helyesen mutatott rá felülvizsgálati kérelmében az alperes, hogy ennek során a biztosító szabadon határozhatja meg, hogy a teljesítéshez milyen hatósági határozat vagy igazoló okirat csatolását írja elő ügyfele számára. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy tetszése szerint és minden korlátozástól mentesen szabhatná meg, hogy a biztosított milyen eljárás eredményeként keletkező iratot köteles csatolni. E jogát ugyanis rendeltetésszerűen, valamint a felek szerződési akaratának megfelelően köteles gyakorolni. Ezért a most vizsgált ügyleti feltétel által meghatározott körbe csak azok a határozatok tartozhatnak, amelyek a szerződés teljesítésére, azaz a szabályzat III. pontjában meghatározott valamely biztosítási esemény bekövetkezésére, valamint az ezzel oki összefüggésben keletkezett kár mértékére vonatkoznak, feltéve, hogy ezekre az ügyfél bizonyítási kötelezettsége kiterjed. Nem kötelezhető a fél olyan okirat vagy hatósági határozat csatolására, mely a biztosítási szerződés teljesítésének körén kívüli eső kérdésre vagy olyan tényre vonatkozik, melynek bizonyítása a perben a szerződés vagy törvény előírása alapján a biztosító kötelezettsége. A jogerős büntetőítélet bemutatásának előírása nem szolgálhatja sem a biztosító és az elkövető (károkozó) viszonylatában fennálló megtérítési igénynek, sem a biztosító időmúlással összefüggő gazdasági érdekének, sem pedig a kamatfizetési kötelezettség alóli mentesülésnek a céljait, mert ez sem a felek akaratával, sem pedig a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményével nem egyeztethető össze. A betöréses lopással, rablással és egyéb bűncselekményekkel megvalósuló biztosítási eseményekkel kapcsolatos helytállási kötelezettség szempontjából a biztosító számára közömbös, hogy ki volt az elkövető, és annak büntetőjogi felelősségre vonása megtörtént-e. Ezért a felperesek ilyen adatot tartalmazó hatósági határozat bemutatására nem voltak kötelezhetők. A büntetőeljárás lefolytatásának célja ugyanis nem a biztosítási esemény bekövetkezésének, valamint a biztosítási összeg nagyságának a meghatározása, hanem az elkövető kilétének felkutatása, majd annak büntetőjogi felelősségre vonása. Emiatt az alperes fizetési kötelezettsége teljesítésének nem volt előfeltétele a jogerős büntetőítéletben foglalt adatok ismerete. Ezért annak nem volt kihatása a biztosító szolgáltatásának esedékessé válására. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy ettől eltérő esetben lényegesen hátrányosabb helyzetbe kerülnének azok a károsultak, akiknek ügyében az elkövető ismertté válik, mert ők minden esetben csak a büntetőeljárás jogerős befejezése után juthatnának hozzá a biztosítási összeghez, míg az ismeretlen elkövető által okozott károk a kárbejelentést követő 15 nap elteltével megtérülnek. A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 21.635/1998. sz.)

BH2000. 249

A biztosító szolgáltatásának esedékessége a betöréses lopással, rablással megvalósuló biztosítási eseményekkel kapcsolatos helytállási kötelezettsége esetén [Ptk. 5. § (1)-(2) bek., 200. § (1) bek., 207. § (1) bek., 298. § a) pont, 536. § (1) bek., 548. §, 553. § (1) bek.]. Az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett rendelkezése szerint az alperes köteles megfizetni a felpereseknek a perbeli nyaralóingatlanban 1992. december 14-15. napjai között elkövetett betöréses lopás mint biztosítási esemény alapján 170 000 Ft biztosítási összeget. Emellett marasztalta az elsőfokú bíróság az alperes biztosítót ennek 1993. január 15-től a kifizetésig járó, évi 20%-os kamatában is. A másodfokú bíróság az alperesnek csak a kamatfizetés kezdő idejét támadó fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság erre vonatkozó döntését helybenhagyta . A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet tartalmilag annak hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kamatfizetés kezdő idejének az elkövetők ellen indult büntetőeljárás jogerős befejezéséhez történő kötése iránt. Utalt a Vagyonbiztosítási Szabályzat 2. pontjára, mely szerint a biztosító fizetési kötelezettsége teljesítéséhez hatósági határozat - álláspontja szerint ezen belül jogerős bírói ítélet - bemutatását is kérheti, mely esetben annak beérkezésétől számított 15 napon belül köteles teljesíteni. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a kamatfizetési kötelezettség kezdő idejének téves meghatározásában jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése]. A perben nem vitás tényállás szerint a felek között a Ptk. 536. §-ának (1) bekezdése és a Ptk. 548. §-a által szabályozott vagyonbiztosítási szerződés jött létre. Az alperes a biztosítási esemény megvalósulását és ennek alapján fizetési kötelezettsége fennállását elismerte. A felülvizsgálati eljárásban abban a kérdésben bontakozott ki jogvita, hogy a biztosítási összeg mikor vált esedékessé, és azzal az alperes késedelembe esett-e. A Ptk. 298. §-ának a) pontja úgy rendelkezik, hogy a kötelezett késedelembe esik, ha a szerződésben megállapított vagy a szolgáltatás rendeltetéséből kétségtelenül megállapítható teljesítési idő eredménytelenül eltelt. Ezen általános rendelkezéshez képest a biztosítási szerződésekre vonatkozó különös szabályok között a Ptk. 553. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy ha a biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a szabályzatban megállapított időn belül köteles szolgáltatását teljesíteni. A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy a felek szerződésük tartalmát szabadon határozhassák meg, és ennek során a jogszabály kötelező alkalmazást nem igénylő rendelkezéseitől is eltérhessenek. A peres felek e jogukkal éltek, amikor megállapodásukban az alperesnek a Ptk. 553. §-ának (1) bekezdése által is felhívott Vagyonbiztosítási Szabályzatát ügyleti feltétellé emelték. Ebből az következik, hogy azt a biztosítási szerződés részévé tették, és a jogügylet teljesítéséből származó jogvitájukat elsődlegesen az abban foglalt szabályok alkalmazásával kellett elbírálni. Az alperes Vagyonbiztosítási Szabályzatának VII/4. pontja értelmében a biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentést követő 15 napon belül esedékes. Ha azonban a biztosított igazoló okiratot (VII/2. pont) köteles bemutatni, e határidőt attól a naptól kell számítani, amikor az utolsó irat a biztosítóhoz beérkezett. A szabályzat VII/2. pontja ugyanis feljogosítja a biztosítót, hogy fizetési kötelezettségének teljesítéséhez hatósági határozat, költségvetés, számla bemutatását kérhesse. A Ptk. 5. §-ának (1) és (2) bekezdése azonban tiltja a joggal való visszaélést és előírja, hogy a jogokat rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni. A perben nem vitás tényállás szerint a felpereseknek a biztosítási eseményre vonatkozó és a keletkezett kár tételes felsorolását is tartalmazó bejelentése 1992. december 28-án érkezett meg az alpereshez. A biztosító azonban a betöréses lopás időközben elfogott elkövetői ellen indult büntetőeljárás időtartamára a biztosítási összeg megfizetésétől elzárkózott. Ahhoz a szabályzat VII/2. pontjában írott jogával élve jogerős büntetőítélet bemutatását kívánta meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a biztosító e szerződésben biztosított joga gyakorlása során milyen hatósági határozat bemutatását írhatja elő. Mivel a biztosító e joga a fent kifejtettek szerint a biztosítási szerződésen alapul, tartalmának feltárásához a szerződés értelmezésére vonatkozó szabályok az irányadók. Erről a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a jogügyletben tett nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Az alperes vagyonbiztosítási szabályzatának VII/2. és VII/4. pontja feljogosítja a biztosítót, hogy kötelezettsége teljesítéséhez valamely "hatósági határozat" bemutatását, illetőleg "igazoló okirat" beérkezését kívánja meg. Helyesen mutatott rá felülvizsgálati kérelmében az alperes, hogy ennek során a biztosító szabadon határozhatja meg, hogy a teljesítéshez milyen hatósági határozat vagy igazoló okirat csatolását írja elő ügyfele számára. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy tetszése szerint és minden korlátozástól mentesen szabhatná meg, hogy a biztosított milyen eljárás eredményeként keletkező iratot köteles csatolni. E jogát ugyanis rendeltetésszerűen, valamint a felek szerződési akaratának megfelelően köteles gyakorolni. Ezért a most vizsgált ügyleti feltétel által meghatározott körbe csak azok a határozatok tartozhatnak, amelyek a szerződés teljesítésére, azaz a szabályzat III. pontjában meghatározott valamely biztosítási esemény bekövetkezésére, valamint az ezzel oki összefüggésben keletkezett kár mértékére vonatkoznak, feltéve, hogy ezekre az ügyfél bizonyítási kötelezettsége kiterjed. Nem kötelezhető a fél olyan okirat vagy hatósági határozat csatolására, mely a biztosítási szerződés teljesítésének körén kívüli eső kérdésre vagy olyan tényre vonatkozik, melynek bizonyítása a perben a szerződési vagy törvény előírása alapján a biztosító kötelezettsége. A jogerős büntetőítélet bemutatásának előírása nem szolgálhatja sem a biztosító és az elkövető (károkozó) viszonylatában fennálló megtérítési igénynek, sem a biztosító időmúlással összefüggő gazdasági érdekének, sem pedig a kamatfizetési kötelezettség alóli mentesülésnek a céljait, mert ez sem a felek akaratával, sem pedig a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményével nem egyeztethető össze. A betöréses lopással, rablással és egyéb bűncselekményekkel megvalósuló biztosítási eseményekkel kapcsolatos helytállási kötelezettség szempontjából a biztosító számára közömbös, hogy ki volt az elkövető és annak büntetőjogi felelősségre vonása megtörtént-e. Ezért a felperesek ilyen adatot tartalmazó hatósági határozat bemutatására nem voltak kötelezhetőek. A büntetőeljárás lefolytatásának célja ugyanis nem a biztosítási esemény bekövetkezésének, valamint a biztosítási összeg nagyságának a meghatározása, hanem az elkövető kilétének felkutatása, majd annak büntetőjogi felelősségre vonása. Emiatt az alperes fizetési kötelezettsége teljesítésének nem volt előfeltétele a jogerős büntetőítéletben foglalt adatok ismerete. Ezért annak nem volt kihatása a biztosító szolgáltatásának esedékessé válására. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy ettől eltérő esetben lényegesen hátrányosabb helyzetbe kerülnének azok a károsultak, akiknek ügyében az elkövető ismertté válik, mert ők minden esetben csak a büntetőeljárás jogerős befejezése után juthatnának hozzá a biztosítási összeghez, míg az ismeretlen elkövető által okozott károk a kárbejelentést követő 15 nap elteltével megtérülnek. A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 21.635/1998. sz.)

BH2000. 154

I. Az inflációból eredő és a késedelmi kamatot meghaladó mértékű kár megtérítésének feltételei. II. A biztosítási szerződés alapján érvényesített kárigény indokolatlanul késedelmes bejelentése előtti időre késedelmi kamat nem jár [Ptk. 301. § (3) bek., 302. § b) pont, 303. § (3) bek., 544. § (1)-(2) bek., 198. § (1) bek., 277. § (1) bek.]. A perbeli ingatlan a felperes öröklés címén szerzett tulajdona. A felperes 1991 márciusában korábbi lakásából elköltözött, és onnan származó ingóságait ebben helyezte el, maga azonban életvitelszerűen nem ott lakott. Így elhelyezett vagyontárgyai megóvása érdekében, 1991. március 20. napjától kezdődő kockázatviseléssel otthonbiztosítási szerződést kötött az alperesi biztosító részvénytársasággal. Ebben a biztosítási összeget az épület tekintetében 2 000 000 Ft-ban, az I. vagyoncsoportban 500 000 Ft-ban, a II. vagyoncsoportban pedig 3 000 000 Ft-ban határozták meg. Úgy rendelkeztek, hogy ezen belül az alperes a károk javítással történő helyreállításának költségét, illetőleg az ingóságok új állapotban történő beszerzési árát köteles megtéríteni. Ennek alapulvételével határozták meg a biztosítási díjat. Lehetővé tették a biztosítási összegnek, valamint a biztosítási díjnak az éves inflációval arányos, értékkövető indexálását is. A biztosított ingatlanba 1991. április 11-én, április 12-én, majd április 18-án ismeretlen személy behatolt, és onnan különböző ingóságokat tulajdonított el. Az ezek során eltűnt tárgyak jegyzékét a felperes részben nyomban bejelentette, részben pedig a jelen peres eljárás során pótlólag kiegészítette. Ezután 1991. április 27. napjával kezdődő kockázatviseléssel, ugyanezen ingatlanra vonatkozó, újabb otthonbiztosítási szerződést kötött az alperessel. Ebben az épületbiztosítás összegét 2 000 000 Ft-ban, az ingóságokét pedig az I. vagyoncsoportban 3 000 000 Ft-ban, a II. vagyoncsoportban pedig 1 000 000 Ft-ban határozták meg. Ezt 1992. május 29-én, majd június 18-án újabb betöréses lopások követték, a rendőrségnek ezek elkövetőit sem sikerült felderítenie. Az alperes 1994. július 27-én 500 000 Ft-ot, majd 1997. július 3-án 1 233 320 Ft-ot fizetett meg a felperesnek, ezt meghaladóan a teljesítéstől elzárkózott. A felperes többször módosított keresetében, az alperes részteljesítésére figyelemmel, az első három biztosítási eseménnyel kapcsolatban 12 442 232 Ft tőke, ennek 1997. április 1. napjától a kifizetésig járó, törvényes mértékű kamata, 500 000 Ft után 1991. május 18-tól 1994. július 6-ig évi 20% kamat, 1 233 230 Ft után pedig 1991. május 18-tól 1997. május 3-ig évi 20% kamat, az utolsó két káreseménnyel kapcsolatban pedig 5 453 726 Ft tőke és utána 1997. április 1-jétől a kifizetésig járó, törvényes mértékű kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Ez a kérelme magában foglalta a szerződésben rögzített értékkövető rendszerből származó követelését, valamint a késedelmi kamatot meghaladó kárát is. Az elsőfokú bíróság ítéletével köztelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek a Dél-pesti Területi Igazgatóság útján 1 986 300 Ft tőkét, utána 1992. szeptember 16-tól a kifizetésig járó, évi 20%-os kamatot, a Dél-budai Területi Igazgatóság útján pedig 1 502 000 Ft tőkét és utána 1993. július 9-től a kifizetésig járó, évi 20%-os kamatot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Feljogosította a Dél-pesti Területi Igazgatóságot, hogy a marasztalás őt terhelő összegébe 1 733 320 Ft-ot beszámítson. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai, valamint az alperes elismerése alapján megállapította, hogy a felperesnél 1991. április 11-én, április 12-én és április 18-án, majd az 1992. május 29-én és június 18-án történt betöréses lopással az alperesnél kötött családi otthon biztosítási szerződésben meghatározott biztosítási esemény valósult meg, amely kiváltotta a biztosító teljesítési kötelezettségét. A perben a felek között ennek összegszerűsége tárgyában bontakozott ki jogvita. Ennek elbírálása során értékelte, hogy a felperes bizonyos kérelmek előterjesztésesével, ingóságok leírásával, illetőleg azok pontosításával indokolatlanul késedelmeskedett, és helyenként azt csak a szakértői véleményre vonatkozó észrevételeiben tette meg. A kirendelt igazságügyi szakértők véleményei közül B. G. és H. L.-né más bizonyítékokkal nem gyengített megállapításait fogadta el ítélkezése alapjául. K. B. szakvéleményével kapcsolatban rámutatott, hogy az abban foglalt értékelések nem kellően megindokoltak, és több bizonytalanságot is tartalmaznak (Molnár C. Viktor és Molnár C. Pál festők műveinek, illetőleg a Viktória- és Aponyi-mintás herendi étkészletnek a keveredése, a 10 évet meghaladó korú, Minolta típusú fényképezőgép műszaki avultsága, a felperes által be sem jelentett rongálások értékelése). A megrongált huzatú bieder fotelek javításának költségeként csak az áthúzással felmerülő kiadásokat fogadta el, és utalt arra, hogy a faszerkezet javítását, enyvezését és fényezését szükségessé tevő kárbejelentéssel a felperes korábban nem élt. Mérlegelése körébe vonta, azt is, hogy a biztosított ingatlanban a fent megjelölteken túlmenően további betörések és rongálások is történtek. A hűtő- és fagyasztószekrényben hagyott élelmiszereket illetően úgy foglalt állást, hogy ezzel kapcsolatban a felperes bizonyítási kötelezettségnek még részben sem tett eleget. A kereset elbírálása során a kár bekövetkezésének idején fennállott értékviszonyokból indult ki, és figyelmen kívül hagyta a felperes által igényelt 1996-97-évi árakat. A kamatot meghaladó kár megítélésére nem látott lehetőséget, mert az alperes oldalán nem talált ezt megalapozó jogellenes magatartást. Késedelmi kamat megítélésére a keresetlevelek benyújtásától látott lehetőséget. Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést annak megváltoztatása és a Dél-pesti Területi Igazgatóságnak további 8 011 232 Ft és annak 1997. április 1-jétől számított évi 20%-os kamata, a Dél-budai Igazgatóságnak pedig további 2 080 000 Ft és annak 1997. április 1-jétől számított évi 20%-os kamata megfizetése iránt. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy az alperes az értékkövető rendszer miatt 1992. január 1-jétől a biztosítási díjat felemelte, mely maga után vonta a biztosítási összeg emelkedését is. Támadta a késedelmi kamatot meghaladó kár megtérítése iránt előterjesztett kérelem elutasítását és a KSH által megállapított inflációs ráta alkalmazásának mellőzését. Hangsúlyozta, hogy a késedelem ténye önmagában is kellő jogi alapot szolgáltat a kamaton felüli kár megtérítéséhez. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a kamatfizetési kötelezettség kezdő idejét nem a kár bekövetkezéséhez kötötte. Az alperes fizetési kötelezettségének meghatározása során B. G. és H. L.-né szakvéleménye helyett K. B. szakértő értékelését kérte elfogadni. Az alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a fellebbezés nem megalapozott. A Ptk. 198. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére. A Ptk. 277. §-ának (1) bekezdése pedig előírja, hogy a szerződéseket tartalmuknak megfelelően kell teljesíteni. A törvény idézett rendelkezéseinek megfelelően, helyesen hivatkozott a felperes fellebbezésében arra, hogy a perbeli vagyonbiztosítási szerződések alapján értékkövető kárrendezésnek van helye. Ez azonban azáltal valósul meg, hogy a peres felek között létrejött megállapodások szerint az alperes helytállási kötelezettségének alapja az eltulajdonított ingóságoknak a kár bekövetkezése idején fennállott, új állapotban történő beszerzési értéke. Ez a biztosítót terhelő összeg pedig a pénz értékének romlásával folyamatosan emelkedik. A biztosítási díj évenként történő és az inflációt követő indexálása pedig azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy ennek arányában emelkedik a biztosító helytállási kötelezettségének felső határa is. Ez utóbbinak azonban az alperes marasztalása szempontjából nem volt jelentősége, mert a felperes kára a II. vagyoncsoportba tartozó ingóságok körében annak összegét nem éri el. A Ptk.-nak a káresemény bekövetkezése idején hatályban volt 301. §-ának (3) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a késedelembe esett kötelezettől a jogosult követelheti a késedelmi kamatot meghaladó kára megtérítését is. Helyesen mutatott rá fellebbezésében a felperes, hogy ez ugyanolyan felróhatóságtól független, objektív jogkövetkezmény, mint maga a késedelmi kamat. Az ilyen igény érvényesítéséhez azonban a késedelmi kamattól eltérően a jogosultnak igazolnia kell azt, hogy a késedelmi kamatot meghaladó összegű kára keletkezett. A Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az inflációból eredő és a késedelmi kamatot meghaladó mértékű kár megtérítéséhez a felperesnek bizonyítania kellett volna, hogy a késedelem teljes tartama alatt, konkrét és reális üzleti lehetősége lett volna arra, hogy tőkéjét a késedelmi kamatot meghaladó és az éves infláció mértékét elérő haszonnal fektethesse be. A késedelmi kamatot meghaladó kár megítéléséhez ugyanis nem szolgálhat kellő alapul annak előadása, hogy a késedelem idején az éves infláció mértéke a 20%-ot meghaladta. Önmagában ebből ugyanis okszerűen csak az következik, hogy ha az alperes késedelem nélkül teljesített volna, a felvett biztosítási összeg értéke nála is az inflációval azonos mértékben csökkent volna. Az ettől eltérő tények bizonyítása pedig a perben a felperes kötelezettsége lett volna, aki azonban ennek nem tett eleget. A Ptk. 544. §-ának (1) és (2) bekezdései úgy rendelkeznek, hogy a biztosítási esemény bekövetkezését (a szabályzatban megállapított idő alatt) a biztosítónak be kell jelenteni, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. A biztosító kötelezettsége nem áll be, amennyiben a biztosított e kötelezettségeket nem teljesíti, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak. A törvény idézett rendelkezése által szabályozott szükséges felvilágosítások körébe az is beletartozik, hogy a jogosult nyilatkozzon arról: mely vagyontárgyak után és milyen biztosítási összegre tart igényt. Enélkül ugyanis a biztosító teljesítési kötelezettségének összege nem határozható meg. Ez pedig azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a kár késedelmesen bejelentett tétele vagy összege tekintetében a biztosító kötelezettsége a tényleges igénybejelentés előtt nem áll be, ezért ezen időben késedelembe sem eshet, így erre késedelmi kamatot sem kell fizetnie. A Ptk. 302. §-ának b) pontja a jogosult kötelezettségévé teszi, hogy tegye meg azon intézkedéseket, amelyek a kötelezett megfelelő teljesítéséhez szükségesek. Ennek elmulasztásához a Ptk. 303. §-ának (3) bekezdése olyan jogkövetkezményt fűz, hogy az a kötelezett egyidejű késedelmét kizárja. A törvény idézett rendelkezéséből a jogosultra olyan kötelezettség hárul, hogy a szabályzatban meghatározott időn belül pontosan jelölje meg azt, hogy a káreseménnyel érintett mely vagyontárgyak után, milyen követelést támaszt a biztosítóval szemben. Ameddig ennek nem tesz eleget, a biztosító nem eshet késedelembe és emiatt nem állhat be a késedelmi kamat fizetésének kötelezettsége sem. A peres felek között létrejött otthonbiztosítási szerződés szerint a biztosító szolgáltatása a kárrendezéshez szükséges utolsó iratnak az alpereshez való megérkezésétől számított 15 napon belül válik esedékessé. Ez a rendelkezés azonban értelemszerűen csak azokra az követelésekre irányadók, amelyeket a jogosult az említett határidőn belül támaszt a kötelezettel szemben. A kártérítés azon tételei, amelyek bejelentésével indokolatlanul késedelmeskedik, bejelentésüket megelőzően nem válhatnak lejárttá. A felperes azonban a perbeli követelése jelentős részére csak a per megindítása után terjesztette ki keresetét, illetőleg azt csak ebben az időben pontosította. Ezért nem sértett jogszabályt az elsőfokú bíróság, amikor azok esedékessé válását és ezzel összhangban annak késedelmét csak ettől számította, és mindezeknek, valamint az időközi részteljesítéseknek az egybevetésével a kamatfizetési kötelezettség kezdő idejét 1992. szeptember 16. napjában, illetőleg 1993. július 9. napjában határozta meg. A fent tételesen kiemelt kérdéseket meghaladóan a felperes fellebbezésében a kárigény összegszerűségére vonatkozó bizonyítékok értékelését, különösen a szakértői vélemények mérlegelését támadta. A Legfelsőbb Bíróság rámutat, hogy e körben az elsőfokú bíróság a bizonyítékok egybevetésének a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt szabályait helyesen alkalmazta, és helyes ténybeli, valamint jogi következtetésre jutott. Ezért e kérdések tekintetében a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 254. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával, az abban foglalt helyes indokok alapján hagyta helyben. A felperes fellebbezése nem vezetett sikerre. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 259. §-ának utaló szabálya folytán irányadó Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján úgy rendelkezett, hogy a fellebbezési eljárásban felmerült saját költségeit magának kell viselnie. Az alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő és a fellebbezési tárgyaláson nem jelent meg, ezért a per jelen szakaszában megtérítést igénylő költsége nem merült fel. (Legf. Bír. Pf. VIII. 23.771/1997 sz.)

BH2000. 153

A kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontja a biztosítási szerződés alapján érvényesített kárigény esetén [Ptk. 301. § (1) bek., 302. §, 360. § (1) és (2) bek., 58/1991. (IV. 13.) Korm. r. 7. § (6) bek.]. A felperest 1991. október 4. napján "idegen hibás" közúti baleset érte. Ennek során a jobb oldali lábszárcsont térdízületi bütykeinek törését, bal lábszárcsonttörést, agyrázkódást és repesztett fejsérülést szenvedett el. Ezek következtében maradandó fogyatékosságként a bal comb izomzatának sorvadása, a bal alsó végtag rövidülése, a bal térdízület mozgáskorlátozottsága, elfajulása és csökkent terhelhetősége maradt vissza. Az alperes - mint a károkozó felelősségbiztosítója - 1992. évben, három részletben, összesen 147 726 Ft vagyoni, majd 1993. február 4-én 450 000 Ft nem vagyoni kártérítést fizetett a felperesnek, ezt meghaladóan a peren kívüli teljesítéstől elzárkózott. Ezért a felperes keresetében további 550 000 Ft nem vagyoni kár megfizetésére kérte kötelezni az alperest, továbbá járadékigényt is érvényesített vele szemben. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek további 550 000 Ft nem vagyoni kártérítést, valamint ennek 1992. október 4-től a kifizetésig járó, évi 20%-os kamatát. Emellett elbírálta a felperes járadékigényét is. A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését a per főtárgya tekintetében helybenhagyta, a kamatfizetés kezdő idejére vonatkozó rendelkezést azonban megváltoztatta, és azt 1995. április 1. napjában határozta meg. Kifejtette, hogy a felperes indokolatlanul késedelmeskedett igénye érvényesítésével, mert csak 1995-ben terjesztette elő keresetét, bár 1992-ben - az alperes részteljesítései alkalmával - már tisztában kellett lennie azzal, hogy a biztosítótól peren kívül további teljesítés nem várható. Ezért az alperes kamatokban való marasztalására csak a keresetlevél benyújtását megelőző hat hónaptól kezdődően látott lehetőséget. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben csak a kamatfizetés kezdő idejére vonatkozó rendelkezést támadta, és kérte annak hatályon kívül helyezését, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének e részben történő helybenhagyását. Rámutatott, hogy nem járadék- és nem gyermektartásdíj-igényt érvényesített az alperessel szemben, ezért a kamatfizetési kötelezettség kezdő ideje nem térhet el a kár bekövetkeztének idejétől. Az alperessel folytatott levelezésre, valamint az elhúzódó rokkantnyugdíjazási eljárásra figyelemmel vitatta azt is, hogy igénye érvényesítésével késedelmeskedett volna. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezésének hatályban tartására irányult. Utalt a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Kormányrendelet (a továbbiakban: R.) 7. §-ának (6) bekezdésére, mely szerint a károsult a követelését a káresemény bekövetkezésétől számított 30 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak, mely határidő elmulasztása esetén a késedelmes teljesítés jogkövetkezményei nem alkalmazhatók. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres feleknek a tárgyalás jogszabályban előírt határidőn belül bejelentett tartására irányuló kérelme hiányában, a Pp. 274. §-ának (1) és (2) bekezdéseinek a folyamatban lévő ügyekre is irányadó módosított szabálya szerint tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az alapos. A felperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a kamatfizetési kötelezettség kezdő idejének téves meghatározásában jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése]. A Ptk. 360. §-ának (1) és (2) bekezdései úgy rendelkeznek, hogy a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes, a kárért felelős személy helyzetére pedig a szerződés teljesítésében késedelmes kötelezettre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A Ptk. 301. §-ának a baleset bekövetkezése idején hatályban volt (1) bekezdése értelmében pénztartozás esetében a kötelezett a késedelembe esés időpontjától kezdve akkor is köteles húsz százalék kamatot fizetni, ha a tartozás egyébként kamatmentes volt. A kamatfizetési kötelezettség akkor is beáll, ha a kötelezett késedelmét kimenti. A törvény idézett rendelkezéseiből okszerűen az következik, hogy a kamatfizetési kötelezettség a pénztartozás késedelmes teljesítésének felróhatóságtól független, objektív jogkövetkezménye, amelynek beállása szempontjából közömbös, hogy a jogosult az elévülési időn belül mikor terjesztette elő keresetét a bíróságon. A jogszabály előírása szerint a késedelmikamat-fizetési kötelezettség még akkor is beáll, ha a kötelezett a késedelem alól kimentette magát. Ebből az következik, hogy alóla a kötelezett csak akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy maga a jogosult is késedelemben volt. Ez azonban a Ptk. 302. §-a szerint csak akkor valósul meg, ha a szerződésszerűen felajánlott teljesítést nem fogadja el, elmulasztja azokat az intézkedéseket vagy nyilatkozatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kötelezett megfelelően teljesíteni tudjon, vagy a nyugtát nem állítja ki, illetőleg az értékpapírt nem adja vissza. A keresetlevél késedelmes benyújtása azonban e tényállások között nem szerepel, így ahhoz ilyen jogkövetkezmény nem fűződhet. A kötelezettnek ugyanis a káresemény bekövetkezésétől az elévülési idő lejártáig folyamatosan számolnia kell azzal, hogy a jogosult követelését teljes terjedelmében ki kell elégítenie. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében helyesen hívta fel az R. 7. §-ának (6) bekezdését, amely kimondja, hogy a károsult a követelését a káresetet követő harminc napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A határidő elmulasztása esetén - kivéve, ha a károsult bizonyítja, hogy az önhibáján kívül történt - a késedelmes teljesítés jogkövetkezményei a biztosítóval szemben nem alkalmazhatók. Ez a szabály azonban nem a keresetlevél késedelmes előterjesztése, hanem a követelés biztosítónak történő késedelmes bejelentése esetére állapít meg jogkövetkezményt. Ez utóbbi azonban a perbeli esetben nem állapítható meg, és erre maga az alperes sem hivatkozott. Ezért ilyen ok miatt a kamatfizetési kötelezettség alól nem mentesülhet. A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését hatályon kívül helyezte és ebben a keretben a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott. Ezáltal a felperes a fellebbezési eljárásban teljes egészében pernyertessé vált. A pernek ebben a szakaszában azonban a késedelmi kamat olyan járuléknak minősült, melyet a fellebbezési értéknek és a perköltség alapjának a számítása során figyelmen kívül kellett hagyni. Ezért a jogerős ítélet e részének hatályon kívül helyezése a másodfokú perköltség összegére nem volt kihatással. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 20.960/1998. sz.)

BH2000. 104

A közút kezelője felróhatóság hiányában nem felelős az általa kezelt utakon bekövetkező balesetek kárkövetkezményeiért, és ezek elhárítása céljából nem köteles felelősségbiztosítást kötni [1988. I. tv. 34. § (1) és (5) bek., 35. §, Ptk. 339. § (1) bek., 559. § (1) bek.]. Módosított keresetében a felperes az alpereseket egyetemlegesen 2 225 000 forint és ennek kamatai megfizetésére kérte kötelezni. A tényállás szerint a felperes 1992. október 7-én az I. r. alperes kezelésében lévő belterületi közúton egy előre nem észlelhető olajfolton a személygépkocsijával megcsúszott, a gépkocsi a védőgáton át a zárt villamossínekre borult, és súlyosan megrongálódott. Az alperesek és a beavatkozó a kereset elutasítását kérték. Az elsőfokú bíróság ítéletével az I. r. alperest kötelezte a 2 225 000 forint és ennek kamatai megfizetésére. A II. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasította. A döntés indokolása szerint az I. r. alperes jogelődje (a továbbiakban: I. r. alperes) a közutak gondozására, tisztántartására létrehozta ugyan a II. r. alperest, rendelettel szabályozta is a teendőit, a Ptk. 339. §-a (1) bekezdésének szoros értelmezése szerint azonban éppen ezért nincsen károkozó magatartása, felelőssége ugyanis nem a konkrét úttisztítással függ össze. Az elsőfokú bíróság jogi okfejtése szerint "..... a rendeletalkotásban, illetőleg a vállalatra hárított kötelezettségek körének kialakításában rejlik az a mulasztás, amely a Ptk. 339. §-a szerinti felelősséget eredményezi". Az indokolás szerint a II. r. alperes nem tanúsított felróható magatartást vele szemben, ezért a keresetet el kellett utasítani. Az ítélet ellen a felperes és az I. r. alperes fellebbezett. A felperes fellebbezése a perköltség összegének a felemelésére, az I. r. alperes fellebbezése pedig a kereset elutasítására irányult. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel meg nem támadott részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését megváltoztatta, és a keresetet az I. r. alperessel szemben elutasította. Miután az elsőfokú bíróság ítélete a II. r. alperest érintően első fokon jogerőre emelkedett, a másodfokú bíróság azt vizsgálta, hogy a felperes balesetével okozati összefüggésben fennáll-e az I. r. alperes felróható magatartása. A peradatok alapján tényként állapította meg, hogy az I. r. alperes a közterületekre vonatkozó köztisztasági tevékenység ellátására jogszabályt alkotott, az ebben foglaltak végrehajtására szakvállalatot hozott létre, meghatározta ennek feladatkörét, a II. r. alperessel évenként megkötött vállalkozási szerződésben pedig konkrétan, részletesen megszabta a szakvállalat teendőit. Megrendelőként megfelelően ellenőrizte is a szakvállalat működését. Mindezek alapján a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az I. r. alperes bizonyította a vétlenségét. A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Hivatkozása szerint az I. r. alperes intézkedései nem voltak alkalmasak arra, hogy a perbeli és az ehhez hasonló típusú károk ne következhessenek be. Még óránkénti ellenőrzés mellett is előfordulhat, hogy a személygépkocsi a néhány perccel korábban kifolyatott olajfolton elcsúszik. Véleménye szerint az I. r. alperestől elvárható, hogy felelősségbiztosítást kössön a perbeli károk megtérítésére. Az I. r. alperes felelősségét nem menti az a tény, hogy a II. r. alperes rendelkezik ilyen típusú felelősségbiztosítással. Hivatkozása szerint tévedett a másodfokú bíróság, amikor a Ptk. 350. §-ának (1) és (2) bekezdései, valamint 348. §-ának (1) bekezdése alapján nem állapította meg az I. r. alperes kárfelelősségét. A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott, a jogerős ítélet nem jogszabálysértő. A Pp. 275. §-ának (2) bekezdésében foglaltakból következően a felülvizsgálati eljárásnak kizárólag az a rendelkezés a tárgya, amellyel a másodfokú bíróság a felperesnek az I. r. alperessel szembeni keresetét elutasította. Nem tévedett a másodfokú bíróság, amikor a jogvita elbírálásánál az I. r. alperes jogszabályi kötelezettségeiből indult ki. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Ktv.) 34. §-ának (1) bekezdése szerint a közút kezelője köteles gondoskodni arról, hogy a közút a biztonságos közlekedésre alkalmas.... legyen. A törvényhely (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a közút tisztán tartásáról a közút kezelője gondoskodik. A Ktv. 35. §-a szerint az út kezelője a kezelői kötelezettségének megszegésével okozott kárt a polgári jog általános szabályai szerint köteles megtéríteni. A fentiek szerinti törvényi rendelkezésekből egyértelműen megállapítható a közút kezelőjének a kötelezettsége: ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a kezelői kötelezettségének nem személyesen kell eleget tennie. Az I. r. alperes esetében ez egyébként fizikai képtelenség is. A másodfokú bíróság teljes mértékben helyesen ítélte meg azt, hogy az adott esetben az út kezelőjeként mi volt általában is elvárható az I. r. alperestől: a jogszabályi rendelkezéseken túl a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező szakmai gazdasági szervezet létrehozása, e szervezet teendőinek részletes meghatározása és tevékenységének szükség szerinti ellenőrzése. Miután mindezt megtette, nincsen olyan felróható magatartása, amely a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerinti kárfelelősségét megalapozza. Téves a felperesnek az az álláspontja, amely szerint az I. r. alperes terhére róható, hogy az általa kezelt utakon bekövetkező balesetek kárkövetkezményeinek elhárítása céljából nem kötött felelősségbiztosítást. A közút kezelőjének ilyen jogszabályi kötelezettsége nincsen. A Ptk. 559. §-ának (1) bekezdése szerinti felelősségbiztosítás sem jelentené azt, hogy a felperes a kárát a biztosítóra háríthatná. Felelősségbiztosítási szerződés alapján ugyanis a biztosított követheti, hogy a biztosító a szerződésben meghatározott mértékben mentesítse őt az olyan kár megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint felelős. Felelősségbiztosítás esetében tehát a másnak kárt okozó személy a biztosított, nem pedig a károsult. Miután a felperes káráért jogszabály szerint az I. r. alperes nem felelős, a biztosítónak sem lenne helytállási kötelezettsége. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság jogszabályoknak megfelelő ítéleti rendelkezését hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. V. 20.823/1997. sz.)

BH2000. 103

I. A biztosítási ajánlat felvételénél az üzletkötő az ajánlatban szereplő kérdések tekintetében a biztosító megbízottjaként jár el [Ptk. 537. § (2) bek., 539. § (1) bek., 5. § (1) bek.]. II. Felfüggesztő feltételhez kötött biztosítási szerződés hatályának beállta [Ptk. 228. § (1) bek.]. Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperesek kötelesek megtéríteni az I. r. felperesnek a perbeli bolt tűzesetével kapcsolatos kárát. Kimondta, hogy az I. r. alperes megtérítési kötelezettsége az épületért 1 100 000 forint, az üzemi berendezésre 400 000 forint, az árukészletre 18 000 000 forint, a mellékköltségre 975 000 mértékig, a II. r. alperes megtérítési kötelezettsége pedig az ezt meghaladó kárra az épületért 3 000 000 forint, üzemi berendezésre 500 000 forint, árukészletre 15 000 000 forint értékig áll fenn. A másodfokú bíróság részítéletében az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, a II. r. alperessel szemben az I. r. felperes keresetét elutasította, egyebekben helybenhagyta. A jogerős részítélet az indokolásában megállapította, hogy a II. r. felperes az I. r. felperes képviselőjeként 1995. június 29-től kezdődő kockázatviseléssel kereskedelmi és ipari vállalkozások javára szóló vagyonbiztosítási szerződést kötött az I. r. alperessel. Ez a megállapodás tűzkár esetére az épületet 1 100 000 forint, az abban elhelyezett műszaki és kereskedelmi berendezéseket 400 000 forint, a földfelszín felett tárolt készleteket 18 000 000 forint, a mellékköltségeket 975 000 forint felső határ mellett biztosította. Az I. r. felperes 1995. szeptember 4-én tárgyalt a II. r. alperes üzletkötőjével, amelynek eredményeként vállalkozók összevont vagyonbiztosítási szerződésének a megkötésére irányuló ajánlatot tartalmazó, az üzletkötőtől kapott űrlapot töltött ki, és adott át a részére. Az üzletkötő a blankettán a kockázatviselés kezdetét 1995. szeptember 5. napjában jelölte meg, és az első negyedévre szóló biztosítási díjat átvette. Ez az okirat a biztosító helytállási kötelezettségnek felső határát, az épület vonatkozásában 3 000 000 forintban, a gépek és műszaki berendezések tekintetében 500 000 forintban, az anyagokat és árukat illetően 15 000 000 forintban határozta meg. A műszaki boltban 1995. szeptember 11-én tűz ütött ki. Az I. r. felperes a kárigényét másnap bejelentette a II. r. alperesnek, 12-13-án helyszíni szemlét tartott a II. r. alperes, majd szeptember 15-én az I. r. felperes szeptember 4-én kelt ajánlatát visszautasította. Az I. r. felperes az I. r. alperesnél kárbejelentést nem tett, ennek ellenére szeptember 14-én annak szakértői is megjelentek a helyszínen, de a kártérítéstől elzárkóztak. A jogerős részítélet az indokolásában kifejtette, hogy az I. r. felperesnek az I. r. alperessel érvényes és hatályos szerződése állt fenn, amelyet a felek a biztosítási esemény bekövetkeztéig nem szüntettek meg. A Ptk. 218. §-ának (3) bekezdése szerint ha jogszabály, vagy a felek megállapodása a szerződés érvényességét megszabott alakhoz köti, az ilyen alakban kötött szerződés megszüntetése vagy felbontása is csak a megszabott alakban érvényes. A szerződésnek a megszabott alak mellőzésével történt megszüntetése vagy felbontása is érvényes, ha az annak megfelelő tényleges állapot a felek egyező akaratából létrejött. Az I. r. felperes és az I. r. alperes között létrejött vagyonbiztosítási szerződés megszűnését mind a jogszabály, mind a felek megállapodása annak írásban történő felmondásához köti. A perben nem vitás tényállás szerint ez egyik fél részéről sem történt meg. A Ptk. 537. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a biztosítási szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlatra 15 napon belül nem nyilatkozik. A II. r. alperes az I. r. felperes 1995. szeptember 4. napján kelt ajánlatát 1995. szeptember 15-én visszautasította. A II. r. alperes ezért alappal hivatkozott arra, hogy ennek következtében köztük megállapodás nem jött létre. A visszautasító jog gyakorlása nem minősült joggal való visszaélésnek [Ptk. 5. § (1) bekezdés]. Ennek megítélése során ugyanis értékelni kellett az I. r. felperes képviseletében eljáró II. r. felperesnek azt a magatartását is, hogy az 1995. szeptember 4-én kitöltött ajánlat díjösszesítő rovatának negyedik sorában - az akkori tényleges helyzetnek meg nem felelő - tájékoztatást adott a II. r. alperesnek, amely szerint azt közölte, hogy az általa biztosítani kívánt vagyontárgyakra más biztosítónál biztosítással nem rendelkezik. A perben rendelkezésre álló adatok nem cáfolják meg azt a II. r. alperesi állítást, amely szerint nem a tűzeset, illetőleg a tűzkár bekövetkezése, hanem az említett körülmény váltotta ki az ajánlat visszautasítását. A visszautasítás jogszerűsége azzal a következménnyel járt, hogy az I. r. felperes és a II. r. alperes között biztosítási szerződés nem jött létre. Ennek hiányában pedig a II. r. alperes megtérítési kötelezettsége a bekövetkezett biztosítási eseményért nem állapítható meg. Az I. r. felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős részítélet II. r. alperesre vonatkozó rendelkezésének hatályon kívül helyezését és ebben a részében az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének a helybenhagyását kérte. A felülvizsgálati kérelmében azt adta elő, hogy a jogerős részítélet a támadott részében azért jogszabálysértő, mert az anyagi jogszabályt tévesen alkalmazta, továbbá iratellenes, és egyes bizonyítékokat figyelmen kívül hagyott, ezért megalapozatlan. A biztosító által használt blankettaszerződés-nyomtatvány (biztosítási ajánlat) adatait nem a II. r. felperes, hanem a biztosító üzletkötője töltötte ki. Ez a személy a tanúvallomásában elmondta, hogy a II. r. felperes tájékoztatta őt a fennálló biztosítási szerződéséről. A peradatok szerint nem a másik szerződés léte, hanem a tűzkár bekövetkezése váltotta ki az ajánlat visszautasítását. A biztosító ügynöke jelölte meg a kockázatviselés kezdő időpontját, majd a II. r. alperes befogadta az ajánlatot, és befizette a díj első részletét, s ezt követően a káresemény bekövetkezése, annak felmérése és ismerete után utasította vissza az ajánlatot. A II. r. alperes a jogerős részítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezésének a hatályában való fenntartását kérte. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletet a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése értelmében csak a felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem keretei között vizsgálta felül. A jogerős részítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott részében azt tévesen állapította meg, hogy az I. r. felperes és a II. r. alperes között a biztosítási szerződés nem jött létre. A biztosítási ajánlat felvételénél az üzletkötő az ajánlatban szereplő kérdések tekintetében a II. r. alperes biztosító megbízottjaként járt el. Az üzletkötő a kockázatviselés időpontját dátumszerűen közölte írásban, majd a biztosítási díjak I. negyedévre eső díját is átvette. A Ptk. 539. §-ának (1) bekezdése a szerződés hatálybalépését a díj befizetéséhez köti, ezért az I. r. felperes alappal értelmezte úgy a II. r. alperes üzletkötőjének nyilatkozatát, hogy a kockázat beállásával a szerződés is létrejön közöttük, miután egyébként valójában az üzletkötő által meghatározott ajánlatot tette meg a saját ajánlataként. Ugyanakkor az I. r. felperes az írásban tett ajánlatában nem vitásan arról nyilatkozott, hogy a biztosításban szereplő vagyontárgyakra más biztosítónál biztosítással nem rendelkezik. Ebben az időben az I. r. felperesnek vagyonbiztosítása állt fenn az I. r. alperesnél, amelyről egyébként a II. r. alperes üzletkötőjét tájékoztatta. A valóságos helyzetnek megfelelő szóbeli tájékoztatás és az írásbeli ajánlatban szereplő nyilatkozat tartalma a bizonyítékok mérlegelése alapján akként értékelhető, hogy az írásban tett ajánlatnak megfelelő tartalommal akkor jön létre szerződés, ha az ajánlatot tevő I. r. felperes legkésőbb a biztosítási esemény bekövetkezéséig megteremti azt a helyzetet, amelyről az ajánlatában nyilatkozott. A szóbeli közléstől eltérő írásbeli ajánlat tartalma a szerződés hatályának beálltát, felfüggesztő feltétel bekövetkezésétől tette függővé [Ptk. 228. § (1) bekezdés], ami az adott esetben az ajánlatban szereplő nyilatkozat alapján azt jelentette, hogy az I. r. felperes a másik biztosítónál fennálló biztosítását legkésőbb a biztosítási esemény bekövetkezéséig megszünteti. Ebből következően az I. r. felperes és a II. r. alperes között az említett felfüggesztő feltétellel jött létre a biztosítási szerződés, annak hatálya azonban azért nem állt be, mert a felfüggesztő feltétel nem következett be. Az említett tartalommal létrejött biztosítási szerződés alapján a II. r. alperes ebből az okból nem köteles helytállni. A Legfelsőbb Bíróság a most kifejtett indokok alapján a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése értelmében - öt hivatásos bíróból álló tanácsban [Pp. 11. §-ának (5) bekezdése] eljárva - hatályában fenntartotta a jogerős részítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését. (Legf. Bír. Pfv. X. 22.668/1998. sz.)

BH2000. 99

Felelősségbiztosítási szerződés alapján fennálló fizetési kötelezettségnél a késedelmi kamat általános szabályai az irányadóak [Ptk. 301. § (1) és (4) bek., és a korábban hatályban volt 86/1990. (XI. 14.) Korm. r. 1. § (1) bek., 3. §. (1) bek.]. A korlátolt felelősségű társaság felperes tulajdonában álló személygépkocsi 1992. február 14. napján Kiskunlacháza külterületén próbaút közben balesetet szenvedett. A kárt egy vállalat tulajdonát képező Nysa típusú gépkocsi okozta, melynek felelősségbiztosítója az alperes. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 132 781 Ft kártérítést, valamint utána 1992. március 12-től a kifizetésig járó, évi 20%-os késedelmi kamatot. A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatta, és a késedelmi kamat mértékét a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresében határozta meg. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak a kamatfizetési kötelezettség mértékére vonatkozó rendelkezését támadta. Jogi álláspontja szerint a peres felek között a perbeli jogviszonyban a gazdálkodó szervezetek egymás közti viszonylatában irányadó mértékű késedelmi kamat nem alkalmazható. Az alperes érdemi felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek jogszabályban előírt határidőn belül bejelentett, tárgyalás tartására irányuló kérelme hiányában, a Pp. 274. §-a (1) és (2) bekezdéseinek a folyamatban lévő ügyekre is irányadó módosított szabályai szerint tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az alapos. Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a kamatfizetési kötelezettség mértékének téves meghatározásában jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése]. A Ptk. 360. §-ának (1) és (2) bekezdései úgy rendelkeznek, hogy a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes, a kárért felelős személy helyzetére pedig a szerződés teljesítésében késedelmes kötelezettre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Ezek között a Ptk. 301. §-ának a perbeli káresemény bekövetkezése idején hatályban volt (4) bekezdése lehetővé tette, hogy gazdálkodó szervezetek, gazdasági tevékenység folytatására jogosult más jogi személyek és ilyen tevékenységre jogosult magánszemélyek egymás közötti viszonyában a fizetési késedelem jogkövetkezményeiről jogszabály eltérően rendelkezhessen. E felhatalmazás alapján a 86/1990. (XI. 14.) kormányrendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-ának (1) bekezdése a gazdálkodó szervezetek [Ptk. 685. § c) pont], a gazdasági tevékenység folytatására jogosult más jogi személyek és ilyen tevékenységre jogosult magányszemélyek egymás közötti viszonyában a késedelmi kamat mértékét - ha a felek magasabb mértékben nem állapodtak meg - a jegybanki alapkamat kétszeres szorzatában határozta meg. Az R. 3. §-ának (1) bekezdése kimondta, hogy ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépése után kötött szerződésekre kell alkalmazni. A késedelmi kamat mértékére vonatkozó általános szabályt a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése tartalmazza. A Ptk. 301. §-ának (4) bekezdése adott felhatalmazást a kormány részére a kivételes szabály megalkotására. Ebből az is következik, hogy az R.-ben foglaltakat - mint kivételes rendelkezéseket - a jogalkalmazásban nem lehet kiterjesztően értelmezni. Az eltérő szabályozás indokaival és célkitűzésével összhangban álló helyes értelmezéshez ugyanakkor az R. 1. §-ának (1) bekezdésében és a 3. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat együttesen szükséges figyelembe venni. Ennek eredményeként az állapítható meg, hogy - kérelemre - a gazdálkodó szervezetek gazdasági tevékenységét érintő szerződésekkel összefüggésben jogosult és köteles a bíróság a késedelmi kamat mértékét - ha a felek magasabb mértékben nem állapodtak meg - a jegybanki alapkamat kétszeres szorzatában meghatározni. Ezért tévedett a másodfokú bíróság, amikor a perben úgy foglalt állást, hogy a felperes a jegybanki alapkamat kétszeresére tarthat igényt. A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával hatályon kívül helyezte és a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozva, az adott keretben az elsőfokú ítéletet hagyta helyben. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 20.127/1998. sz.)

BH2000. 59.

Kötelező felelősségbiztosítás esetében a biztosítási érdek a tulajdonjoghoz vagy az üzembentartói minőséghez kötődik, ezért a szerződés megkötésére a gépjármű tulajdonosa vagy a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartója jogosult, illetve kötelezett [Ptk. 242. § (1)-(2) bek., 341. § (1) bek., 536. § (1) bek., 545. § (2) bek., 559. § (1) bek., 567. § (3) bek., 58/1991. (IV. 13.) Korm. r. (R.) 2. § b) és d) pont, 3. § (3) bek., 7. § (1), (3)-(4) bek., R. mell. 3. § (4) bek., 7. § (1) bek.]. A felperes házastársát 1993. január 15. napján a perbeli személygépkocsi elütötte, aki ennek következtében életét vesztette. E jármű korábban P. B.-né, sz.: F. Zs. tulajdonában állt, aki arra 1991. július 1. napján a felelősségbiztosítónál felelősségbiztosítási szerződést kötött. Ezt követően 1992. augusztus 14. napján a járművet tőle megvásárolta K. L., aki azzal a fent említett balesetet okozta. A vételtől eddig terjedő időben azonban az adásvételi szerződést a felelősségbiztosítónak sem az eladó, sem a vevő nem mutatta be. Emellett a vevő nem gondoskodott sem a gépkocsi forgalmi engedélyének átírásáról, sem új kötelező felelősségbiztosítási szerződés megkötéséről. A felperes a jelen peres eljárás során házastársa elvesztéséből származó vagyoni és nem vagyoni kára megtérítése iránti igényét érvényesítette. Az elsőfokú bíróság kötelezte a Magyar Biztosítók Szövetsége alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 602 645 Ft tőkét, ebből 702 645 Ft-nak 1993. január 15-től, 900 000 Ft-nak pedig 1993. február 1-jétől a kifizetésig járó, évi 20%-os kamatát. Emellett marasztalta az alperest 1997. január 1-jétől havi 20 000 Ft járadék fizetésére is. A másodfokú bíróság az alperesnek a jogalapot és összegszerűséget egyaránt vitató fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta. Az alperes helytállási kötelezettségét illetően utalt az elsőfokú eljárás során tett elismerő nyilatkozatára, valamint a Ptk. 545. §-ának (2) bekezdésében szabályozott érdekmúlásra. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a vele szemben előterjesztett kereset elutasítása iránt. Jogi álláspontja szerint a felperest ért kárt a felelősségbiztosító részvénytársaság köteles megtéríteni, mert elmulasztotta a BM központi gépjárműnyilvántartó szervének értesítését a korábbi felelősségbiztosítási szerződés megszűnéséről. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek hozzájárulása alapján, a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az alapos. A Ptk. 567. §-ának (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kötelező biztosítást jogszabály a törvény rendelkezéseitől eltérően is szabályozhatja. Ebből az következik, hogy a kötelező biztosításra elsődlegesen a külön jogszabály rendelkezéseit, annak hiányában pedig a Polgári Törvénykönyvnek a biztosításról szóló XLV. fejezetében foglalt előírásait kell alkalmazni. A gépjárművek kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Kormányrendelet (a továbbiakban: R.) 2. §-ának d) pontja értelmében - a Ptk. 536. §-ának (1) bekezdésére és 559. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel - a felelősségbiztosítási szerződésben biztosított: a gépjármű üzembentartója és vezetője. Az R. 2. §-ának b) pontja szerint üzembentartónak a gépjármű tulajdonosa vagy a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartója minősül. Ebből okszerűen következik, hogy szerződés kötésére a gépjármű tulajdonosa vagy az üzembentartó jogosult és kötelezett. A biztosítási érdek tehát a tulajdonjoghoz vagy az üzembentartói minőséghez kötődik. Az R. azonban külön nem szabályozza a felelősségbiztosítási szerződéssel kapcsolatban bekövetkezett érdekmúlás jogkövetkezményét. Ezért erre a Ptk. 545. §-ának (2) bekezdése az irányadó, mely szerint ha a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés, illetőleg annak megfelelő része a hónap utolsó napjával megszűnik. Az "R. melléklete 7. §-ának (1) bekezdése azonban kimondja, hogy a biztosítási érdek megszűnése a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a biztosítónál bemutatták a gépjármű forgalomból való kivonását tanúsító hatósági okiratot; tulajdonos (üzembentartó) változásánál bemutatják a tulajdonjogot átruházó szerződést vagy egyéb okiratot. Ezekben az esetekben a biztosító kockázatviselése a forgalomból való kivonás, illetőleg az átruházó szerződés vagy okirat keltezése napján szűnik meg. Az R. melléklete 3. §-ának (4) bekezdése értelmében a biztosítási díj esedékességétől számított harmincadik nap elteltével a szerződés megszűnik, ha addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a biztosított halasztást nem kapott, illetőleg a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette. Az R. 3. §-ának (3) bekezdése a biztosító kötelezettségévé teszi, hogy a Belügyminisztérium központi gépjármű-nyilvántartó szervét haladéktalanul értesítse a biztosítási szerződés megkötéséről, továbbá, ha a biztosítási igazolás érvényét vesztette (a biztosítási szerződés nem jött létre vagy a korábban kötött szerződés megszűnt). Az R. 7. §-ának (3) és (4) bekezdése szerint a biztosító vagy a Magyar Biztosítók Szövetsége a károsult követelését akkor is köteles kielégíteni, ha a károkozó üzembentartóval a biztosítási szerződés nem jött létre vagy az megszűnt. A biztosítónak ez a kötelezettsége a nyilvántartónak küldött értesítéstől [3. § (3) bekezdés] számított hatvan napon belül bekövetkezett káresetre áll fenn. A felperes házastársának halálát okozó személygépkocsi P. B.-né, sz.: F. Zs. tulajdonában állt, aki arra 1991. július 1. napján a felelősségbiztosítónál kötött felelősségbiztosítási szerződést. Ezt követően 1992. augusztus 14. napján a járművet megvásárolta K. L., aki azzal 1993. január 15-én a felperes házastársát elütötte. A vételtől eddig terjedő időben azonban az adásvételi szerződést a felelősségbiztosítónak sem az eladó, sem a vevő nem mutatta be. Emellett a vevő nem gondoskodott sem a gépkocsi forgalmi engedélyének átírásáról, sem új kötelező felelősségbiztosítási szerződés megkötéséről. A törvény idézett rendelkezéseinek, valamint a most kiemelt tényeknek az egybevetéséből az következik, hogy az 1993. január 15. napján bekövetkezett halálos közúti baleset következményeiért az alperes nem köteles helytállni. A P. B.-né, valamint a felelősségbiztosító között létrejött felelősségbiztosítási szerződés ugyanis vagy a biztosítási érdek megszűnése, vagy pedig a díjfizetés elmulasztása okán szűnhetett meg. Az előbbi azonban a biztosítóval szemben csak akkor hatályosulhatott volna, ha azt az eladói vagy a vevő a szerződés bemutatása mellett bejelentette volna. Ez azonban nem történt meg. A díjfizetés elmulasztása folytán bekövetkezett megszűnés miatt pedig a kártérítési kötelezettség csak akkor szállhatott volna át az alperesre, ha a felelősségbiztosító ezt a körülményt a Belügyminisztérium központi gépjármű-nyilvántartó szervének bejelentette volna, továbbá ennek megtörténtétől 60 nap eltelt volna. A biztosító azonban ennek nem tett eleget. E mulasztás miatt pedig nem valósulhatott meg az R. 3. §-ának (3) bekezdésében, illetőleg az R. 7. §-ának (4) bekezdésében írott tényállás, amely kiválthatta volna a helytállási kötelezettségnek a felelősségbiztosítóról a alperesre történő átszállása jogkövetkezményét. A Mabisznak az R. 7. §-ának (3) bekezdése alapján fennálló fizetési kötelezettsége ugyanis jogszabály alapján fennálló, mögöttes és másodlagos kötelezettség. A biztosító pedig a felelősségbiztosítási szerződés megszűnése esetén a BM központi gépjármű-nyilvántartó értesítése útján köteles olyan helyzetet teremteni, melyben annak lehetősége nyílik a kötelező biztosítás nélkül üzemeltetett gépjárművek tulajdonosaival vagy üzembentartóival szembeni intézkedések megtételére. Ezek hiánya miatt a perben az alperes marasztalására nem volt jogi lehetőség. A másodfokú ítélet indokolására figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt emeli ki, hogy az abban hivatkozott Ptk. 341. §-ának (1) bekezdése a kárral fenyegető veszélyhelyzetet megvalósító magatartástól való eltiltásról rendelkezik, mely iránt a perben a felperes nem terjesztett elő kérelmet, így az abban foglalt feltételek vizsgálata szükségtelen volt. A Ptk. 242. §-ának (1) és (2) bekezdései által szabályozott tartozáselismerés pedig a másik félhez intézett, olyan egyoldalú nyilatkozat, mely a kötelezettség jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn. Ebből okszerűen következik, hogy bár az alperesnek a 13. sorszám alatt tett nyilatkozata értékelhető tartozáselismerésként, de az nem teremtett olyan jogi helyzetet, amelyben ehhez kötve lett volna és ne hivatkozhatott volna arra, hogy tartozása nem áll fenn. Ezért az alperesnek a jogalapot is támadó fellebbezési érvelése ilyen ok miatt nem volt figyelmen kívül hagyható. A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a fent kifejtettekre figyelemmel a felperes a keresetben megjelölt követelését kivel szemben érvényesítheti. Ennek érdekében a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra, valamint új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 23.472/1997. sz.)

BH2000. 58.

A felelősségbiztosítási szerződés érdekmúlás miatti megszűnése a gépjármű forgalomból való kivonása, illetőleg átruházása esetén [Ptk. 536. § (1) bek., 545. § (2) bek., 559. § (1) bek., 567. § (3) bek., 58/1991. (IV. 13.) Korm. r. (R.) 2. § b) és d) pont, R. mell. 7. § (1) bek.]. A perbeli tehergépkocsi korábban a H. Állami Gazdaság tulajdonában állt, amely arra a felelősségbiztosítóval kötött felelősségbiztosítási szerződést, és annak díját 1992. szeptember 31. napjáig rendezte. Időközben a járművet 1992. szeptember 9-én az alperesre ruházta, amelyet követően, 1992. szeptember 18-án azzal P. M. közúti balesetet, egyben kárt okozott. Ezt a felelősségbiztosító I. rendű felperes - a Magyar Biztosítók Szövetsége II. rendű felperes megbízottjaként - a károsultnak megtérítette. Ezt követően a felperesek keresetükben ennek visszatérítése iránt támasztottak igényt az alperessel mint felelősségbiztosítási szerződéssel nem rendelkező üzembentartóval szemben. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Úgy foglalt állást, hogy a káresemény bekövetkezése idején a korábbi tulajdonosnak a felelősségbiztosítóval kötött felelősségbiztosítási szerződése még fennállt, ezért a kifizetett kártérítésnek az alperesre hárítására nem látott jogi lehetőséget. A másodfokú bíróság a II. rendű felperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését - lényegében annak helyes indokai alapján - helybenhagyta. A jogerős ítélet ellen a II. rendű felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet tartalmilag az ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset teljesítése iránt. Kifejtette, hogy 1992. május 20. napja óta a kötelező felelősségbiztosítási szerződés nem a gépjárműhöz, hanem a tulajdonos személyéhez kapcsolódik. Rámutatott, hogy a káresemény bekövetkezése idején az üzembentartó felelősségbiztosítási szerződéssel nem rendelkezett. Az alperes érdemi felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek hozzájárulása alapján, a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az nem alapos. A II. rendű felperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést tartalmilag a perbeli káreseményért fennálló helytállási kötelezettség téves megállapításában jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése]. A II. rendű felperes felülvizsgálati kérelmében megalapozottan hivatkozott arra, hogy a felelősségbiztosítási szerződés nem a gépjárműhöz, hanem annak üzembentartójához kapcsolódik. A Ptk. 536. §-ának (1) bekezdésére és 559. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet (R.) 2. §-ának d) pontja értelmében ugyanis a felelősségbiztosítási szerződésben biztosított: a gépjármű üzembentartója és vezetője. A b) pont alapján üzembentartónak a gépjármű tulajdonosa vagy a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartó minősül. Ebből okszerűen következik, hogy szerződés kötésére a gépjármű tulajdonosa vagy az üzembentartó jogosult és kötelezett. A biztosítási érdek tehát a tulajdonjoghoz vagy az üzembentartói minőséghez kötődik. A Ptk. 567. §-ának (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kötelező biztosítást jogszabály a törvény rendelkezéseitől eltérően is szabályozhatja. Ebből az következik, hogy a kötelező biztosításra elsődlegesen a külön jogszabály rendelkezéseit, annak hiányában pedig a Polgári Törvénykönyvnek a biztosításról szóló XLV. fejezetében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. Az R. külön nem szabályozza a felelősségbiztosítási szerződéssel kapcsolatban bekövetkezett érdekmúlás jogkövetkezményét. Ezért erre a Ptk. 545. §-ának (2) bekezdése az irányadó, mely szerint ha a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés, illetőleg annak megfelelő része a hónap utolsó napjával megszűnik. Az alperes jogelődje által kötött felelősségbiztosítási szerződésben a jogelőd biztosítási érdeke a tulajdonjog átruházásával 1992. szeptember 9-én megszűnt. Az általa kötött felelősségbiztosítási szerződés azonban csak a hónap utolsó napjával, azaz 1992. szeptember 31-én szűnt meg. Az R. melléklete 7. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a biztosítási érdek megszűnése a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a biztosítónál bemutatták a gépjármű forgalomból való kivonását tanúsító hatósági okiratot; tulajdonos (üzembentartó) változásánál bemutatják a tulajdonjogot átruházó szerződést vagy egyéb okiratot. Ezekben az esetekben a biztosító kockázatviselése a forgalomból való kivonás, illetőleg az átruházó szerződés vagy okirat keltezése napján szűnik meg. A törvény idézett rendelkezése szerint a felelősségbiztosítási szerződés érdekmúlás miatt csak abban az esetben szűnik meg a fentiektől eltérően, már az arról kiállított okirat keltezésének napján, ha azt a biztosítónak bemutatták. Ez azonban a perbeli esetben nem történt meg, ezért az alperes jogelőde által kötött felelősségbiztosításhoz ilyen jogkövetkezmény nem fűződik. Az idézett jogszabályi rendelkezésekből következik, hogy a károkozás napján az alperes jogelődje által kötött felelősségbiztosítási szerződés még nem szűnt meg, így az alperes annak fennállása idején okozott kárt harmadik személynek. E kár rendezésére kifizetett összeget ezért a felperes a károkozó alperesre nem háríthatja át. A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 22.026/1997. sz.)

BH2000. 13.

Tulajdonszerzés hiányában érvénytelen a casco biztosítási szerződés, ha a szerződő fél a gépkocsit nem tulajdonostól szerezte [Ptk. 548. §, 117. § (1) bek., 193. § (1) bek., 200. § (2) bek., 355. § (4) bek.]. A felperes az 1992. december 21. napján kelt adásvételi szerződéssel B. A. eladótól megvásárolta az Opel Calibra típusú személygépkocsit. A járműre 1993. szeptember 8. napjától kezdődő kockázatviseléssel casco biztosítási szerződést kötött az alperesnél. A gépkocsit 1993. november 23. napján ismeretlen személy eltulajdonította, a felkutatására indult nyomozási eljárás nem vezetett eredményre. Az alperes azonban a teljesítéstől elzárkózott, mert időközben kiderült, hogy a perbeli személygépkocsi fiktív vámkezeléssel került az országba. Ezért a felperes keresetében a casco biztosítási szerződés teljesítése jogcímén 1 800 000 Ft tőke, valamint ennek 1993. november 24-től a kifizetésig járó évi 20%-os kamata megfizetése iránt támasztott igényt az alperessel szemben. A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán meghozott jogerős közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság keresetet elutasító döntését megváltoztatta, és megállapította, hogy az 1993. november 23-án eltulajdonított perbeli személygépkocsival kapcsolatban az alperes fizetési kötelezettsége fennáll. Úgy foglalt állást, hogy a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján nem állapítható meg, hogy a perbeli személygépkocsi hogyan és milyen módon került az országba. Rámutatott, hogy ebből nem vonható le olyan következtetés, amely szerint az lopott volna. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy ennek hiányában az alperesnek a casco biztosítási szerződésből származó kötelezettségeit teljesítenie kell. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése és a keresetet elutasító elsőfokú ítélet helybenhagyása iránt. Hangsúlyozta, hogy a felperes személygépkocsiját olyan személytől vásárolta, aki soha nem volt tulajdonos. Ebből olyan következtetés levonását kérte, hogy a felperes sem szerzett tulajdonjogot, ezért a vagyontárgy megóvásában nem volt érdekeltnek tekinthető, így arra érvényes casco biztosítási szerződést sem köthetett. A felperes érdemi felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek hozzájárulása alapján, a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az alapos. Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést tartalmilag a felperes szerződéskötési jogának téves jogi megítélésében jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése]. A Ptk. 117. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy átruházással - ha a törvény kivételt nem tesz - csak a dolog tulajdonosától lehet a tulajdonjogot megszerezni. A Vám- és Pénzügyőrség Fővárosi Parancsnoksága előtt folyamatban lévő eljárás során 1994. április 6-án tartott meghallgatáson B. A. előadta, hogy az Opel Calibra típusú személygépkocsi soha nem állt a tulajdonában, és azt senki részére nem értékesítette. Előadta azt is, hogy személyi igazolványát korábban elveszítette, és azzal ismeretlen személyek már más alkalommal is visszaéltek. A törvény idézett rendelkezésére figyelemmel ebből az következik, hogy a perbeli gépkocsira a felperes tulajdonjogot nem szerezhetett, mivel az a személy sem volt tulajdonos, akitől jogait származtatja. A Ptk. 548. §-a értelmében vagyonbiztosítási szerződést - köztük casco biztosítási szerződést is - csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt. Ilyen személynek - lopáskár esetén - csak az tekinthető, aki a dolog birtoklására tulajdonjogánál vagy más jogánál fogva egyébként jogosult. Ha az volna megállapítható, hogy tulajdonjogot a dolgon nem szerzett, akkor helyzetére a Ptk. 193. §-ának (1) bekezdése szerint a jogalap nélküli birtoklás szabályait kell alkalmazni. A felperes tehát a gépkocsit a tulajdonosnak köteles kiadni. A vagyonbiztosítási szerződés a biztosított vagyontárgy elveszéséből vagy megrongálódásából eredő károkkal szemben védi az érdekelt személyt. Kárnak - a vagyontárgy elveszése esetén - a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése alapján a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést lehet tekinteni. A felperes vagyona azonban a gépkocsi ellopásával nem csökkent, hiszen jogilag - tulajdonszerzés hiányában - korábban sem tartozott ahhoz. Emiatt a felperes kára nem a gépkocsi ellopásakor keletkezett, hanem akkor, amikor a nem tulajdonostól a gépkocsit megvásárolta, és a vételárat kifizette. Formailag tehát a felperes már a kára bekövetkezése után biztosította a vagyontárgyat. Tartalmilag pedig, miután a gépkocsi birtokából való kikerülésével kár nem érte, nem is tekinthető a vagyontárgy megóvásában érdekelt személynek. Ezért a szerződés a Ptk. 548. §-ába ütközően, a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján semmis. Emiatt annak teljesítése iránt eredménnyel nem támaszthat igényt az alperessel szemben. A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával hatályon kívül helyezte, és helyette a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozva az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 24.089/1997. sz.)

BH2000. 12.

I. A biztosítási szerződés teljesítése jogcímén igényt érvényesítő felet terheli a bizonyítási kötelezettség a tekintetben, hogy a szerződésben meghatározott lényeges körülményváltozás bejelentése elmaradt ugyan, de azt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében [Ptk. 200. § (1) bek., 540. § (2)-(3) bek., 547. § (1) bek., 550. §, 555. § (1) bek., 556. § (1) és (3) bek., 567. § (1) bek., Pp. 164. § (1) bek.]. II. A biztosított és a kedvezményezett közötti jogviszony rendezetlensége esetén letétbe helyezéssel történő teljesítés elrendelése [Ptk. 287. § (1) bek.]. A felperes megvásárolta az A. C. Kft. eladótól a perbeli Suzuki 1,3 GLX-C típusú személygépkocsit. Az ügyletkötés alkalmával megfizette a vételár 10%-át, a hátralékra pedig 48 havi részlefizetést kapott. Az adásvételi szerződésben a felperes kötelezte magát, hogy a megvásárolt járműre az eladó közvetítésével casco biztosítási szerződést köt a biztosító rt. alperessel. Kikötötték, hogy az ebből származó jogok és kötelezettségek a vételár teljes kiegyenlítéséig, illetőleg az adásvételi szerződés megszűnéséig az eladót illetik, illetőleg terhelik. Úgy rendelkeztek, hogy a biztosító által fizetett kártérítés jogosultja lopáskár esetén közvetlenül az eladó. Előírták, hogy a gépjárművel kapcsolatos káresemény ügyében a vevő köteles eljárni, amelyhez lopáskár esetén az eladó külön írásbeli meghatalmazása szükséges. Az ennek alapján létrejött casco biztosítási szerződésben szerződő félként és díjfizetőként, valamint kedvezményezettként az A. C. Kft. eladót, biztosítottként pedig a felperest tüntették fel. Az ügyletkötés alkalmával a felperes aláírt egy "Nyilatkozat" elnevezésű okiratot, amelyben kijelentette, hogy a járműhöz "az ott felsoroltakon kívül más kulcscsal nem rendelkezik, illetve ha az ott felsorolt kulcsok közül valamelyik elveszne, megsemmisülne, azt 5 napon belül bejelenti az alperesi biztosító kirendeltségénél és beleegyezik, hogy csak a biztosító hozzájárulásával és az általa kijelölt helyen készíthet újabb kulcsot. Kötelezte magát, hogy az említett kulcsokat lopás és részlopás esetén a biztosítónak hiánytalanul átadja, illetve bemutatja. Tudomásul vette, hogy amennyiben e nyilatkozata nem fedi a valóságot, illetve a nyilatkozatban foglalt kötelezettségeit megszegi, az lopáskár bekövetkezése esetén kizárja a biztosítási védelmet". Az alperes casco biztosítási szabályzatának 406. számú záradéka a biztosított kötelezettségévé tette, hogy a gépjármű összes zárát és indítókulcs szerkezetét cserélje ki, ennek megtörténtéig pedig a gépkocsit tartsa zárt helyen, ha az bármely ok miatt rendeltetésszerűen nem zárható le, vagy ha a járműhasználatra illetéktelen személy is képessé válhatott. Ennek elmulasztása esetére pedig kimondta, hogy az a biztosított olyan súlyos gondatlanságaként értékelhető, mely megalapozza a biztosítónak a helytállási kötelezettség alóli mentesülését. A felperes személygépkocsiját 1995. július 5-én éjjel ismeretlen személy eltulajdonította, a felkutatására indult nyomozási eljárás nem vezetett eredményre, ezért azt a rendőrség megszüntette. Az alperes azonban a lopáskár megtérítésétől elzárkózott, mert nyomszakértője megállapította, hogy a felperes által leadott kulcsok egyikén másolásból származó nyomok észlelhetők. Ezért az eladó kárigényét a fent ismertetett mentesülési okra hivatkozással elutasította. Az A. C. Kft. eladó a kerületi bíróság előtt pert indított a felperes ellen a hátralékos vételár megfizetése iránt. Ugyanakkor a biztosítóval kötött casco biztosítási szerződés kedvezményezettjeként nem kívánt eljárást kezdeményezni az alperes ellen. Ezért a felperes módosított keresetében a casco biztosítási szerződés teljesítése jogcímén 1 400 000 Ft tőkének, valamint kamatainak az A. C. Kft. részére történő megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A biztosító ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta. Védekezésében elsődlegesen vitatta a felperes perindítási jogának fennállását, másodlagosan a kulcsmásolásra alapított mentesülési jogára hivatkozott, harmadlagosan pedig a biztosítási szabályzat 7. pontjában meghatározott 1 éves elévülési idő elteltével védekezett. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - a Postabanknál vezetett folyószámlájára - 1 224 532 Ft tőkét, valamint ennek 1995. szeptember 19-től a kifizetésig járó évi 20%-os kamatát. A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését azzal a módosítással hagyta helyben, hogy az alperes az A. C. Kft. részére bírói letétbe helyezéssel köteles teljesíteni. Kifejtette, hogy a gépjármú ellopásával nem az eladó, hanem a felperes vagyona károsodott abban az esetben is, ha azt részletre vásárolta. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a casco biztosítási szerződés teljesítése jogcímén saját jogán is felléphet az alperessel szemben. Az eladó és a vevő között fennálló és a részletfizetéssel összefüggő elszámolási viszony miatt azonban indokoltnak látta a bírói letétbe helyezéssel való teljesítést. Nem fogadta el az alperes elévüléssel kapcsolatos védekezését, mert megállapította, hogy a felperes csak a kerületi bíróság előtt folyamatban volt perben szerzett tudomást arról, hogy az eladó saját érdekei ellenére és racionális érvekkel alá nem támasztható módon nem kíván igényt érvényesíteni az alperessel szemben. Úgy foglalt állást, hogy eddig az ideig a felperes számára az elévülés nyugodott, ezt követően pedig három hónapon belül keresettel fordult a bírósághoz. Az alperes kulcsmásolásra alapított mentesülésével kapcsolatban rámutatott: az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a felperes a gépkocsi kulcsát felróhatóan maga másolta vagy másoltatta. Kiemelte, hogy ehhez elsődlegesen azt kellett volna igazolni, hogy a kulcs a casco biztosítási szerződés megkötése alkalmával másolástól mentes volt. Álláspontja szerint azonban mindennek nem tett eleget. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet tartalmilag annak hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt. Részletesen megindokolt jogorvoslati kérelmében támadta a felperes perbeli legitimációjával, a bírói letétbe helyezéssel, az elévüléssel, valamint a kulcsmásolás miatti mentesüléssel kapcsolatban kifejtett jogi álláspontot. Utóbb előadta azt is: magánszakértője időközben azt is megállapította, hogy a kulcsmásolásból származó nyomok a kulcson már annak használatát követően keletkeztek. A felperes érdemi felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek hozzájárulása alapján, a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az nem alapos. Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a felperes perbeli legitimációja hiányának, a bírói letét törvényben előírt feltételei hiányának, az elévülés bekövetkezésének, valamint mentesülési joga beállásának figyelmen kívül hagyásában jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálhatói [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése]. A Ptk. 550. §-a úgy rendelkezik, hogy ha a szerződést nem a biztosított kötötte, a biztosított a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor a szerződő fél helyébe léphet. A Ptk. 567. §-ának (1) bekezdése értelmében a biztosításról szóló fejezet rendelkezéseiből a biztosítási szabályzat és a felek szerződése a biztosított, illetőleg a kedvezményezett hátrányára a törvény kifejezett engedélye nélkül nem térhet el. A törvény idézett rendelkezéseiből az következik, hogy a felperes - mint biztosított - a keresetlevél benyújtásával - mint a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal - az A. C. Kft. mint szerződő fél helyébe lépett. Ez a joga a törvény tiltó rendelkezése miatt nem volt korlátozható. E joga gyakorlását követően pedig olyan jogi helyzet alakult ki, amelyben nem tehető vitássá, hogy szerződő félként jogosult a szerződés teljesítésére irányuló per megindítására. Az ügyleti feltételekből következően azonban ez értelemszerűen csak a kedvezményezett javára szóló teljesítésre irányulhat. A Ptk. 325. §-ának (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a felek írásban egy évnél rövidebb elévülési időben is megállapodhassanak. A Ptk. 326. §-ának (1) bekezdése szerint az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik. Az elévülés eltelte után a Ptk. 325. §-ának (1) bekezdése értelmében a követelést bírói úton érvényesíteni nem lehet. A Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése azonban kimondja, hogy az elévülés nyugszik, ha a jogosult a követelését menthető okból nem tudja érvényesíteni. E jogi helyzethez 1 éves elévülési idő esetén a törvény azt a jogkövetkezményt fűzi, hogy az akadály megszűnésétől számított 3 hónapon belül a jogosult akkor is keresettel fordulhat a bírósághoz, ha az elévülés már eltelt, vagy abból ennél kevesebb idő van hátra. Az alperes ellenkérelmében, valamint fellebbezésében egyaránt hivatkozott az elévülésre, melyet mindkét korábban eljárt bíróság alaptalannak talált. Az elsőfokú bíróság azonban e jogi álláspontját nem indokolta. Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy ez olyan eljárási szabálysértés volt, amely nem tette szükségessé az elsőfokú eljárás megismétlését. A felülvizsgálati kérelemben foglaltakra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság kiemeli, hogy ez a körülmény nem zárta el az alperest attól, hogy az elsőfokú bíróság ítéletét az elévülés kérdésében is megfellebbezze, amint azt ténylegesen is megtette. Ezért ilyen ok miatt az első- és másodfokú eljárás megismétlése szükségtelen. Az alperes casco biztosítási szabályzatának 17. cikke az elévülési időt 1 évben határozza meg, a 7. cikk pedig előírja, hogy a biztosító szolgáltatása a nyomozást megszüntető határozat benyújtását követő 15. napon válik esedékessé. Ezek alapján tényként rögzíthető, hogy az alperes teljesítési kötelezettsége 1995. szeptember 19-én állt be, amelyhez képest az egy év 1996. szeptember 19-én járt le, a felperes pedig 1997. február 19. napján terjesztette elő keresetét az elsőfokú bíróságon. A fent részletesen ismertetett szerződéses konstrukcióban a felperes olyan sajátos jogi helyzetbe került, amelyben kizárólag közvetett módon állt kapcsolatban az alperessel. Az A. C. Kft.-vel kötött adásvételi szerződés alapján az eladó választotta ki, hogy a vevőnek mely biztosítóval kell casco biztosítási szerződést kötnie, annak megkötése során a vevő megbízottjaként járt el, ő szedte be és továbbította a biztosítási díjat, valamint azt is kikötötte, hogy a biztosító csak az ő hozzájárulásával perelhető. Ezt a közvetettséget erősítette az alperes azon magatartása is, hogy a teljesítéssel összefüggő jognyilatkozatait annak ellenére nem a szerződő félhez intézte, hogy ezt számára a Ptk. 547. §-ának (1) bekezdése kötelezően előírta. Ebben a jogi helyzetben a felperes okkal bízhatott abban, hogy az A. C. Kft. mint a biztosítási szerződés kedvezményezettje követelését a biztosítóval szemben is érvényesíti. Csupán az A. C. Kft. 1996. december 6-án, a kerületi bíróság előtti perben tett nyilatkozatából szerzett tudomást arról, hogy az alperes a peren kívüli teljesítést megtagadta, az eladó pedig a kedvezményezett jogán vele szemben nem kívánt fellépni. Ezért számára eddig az elévülés nyugodott, ezt követően pedig 3 hónapon belül keresetét benyújtotta. Ezért az az elévülés miatt nem volt elutasítható. A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy a felek szerződésük tartalmát szabadon határozhassák meg, és ennek során a jogszabály kötelező alkalmazást nem igénylő előírásaitól is eltérhessenek. A Ptk. 567. §-ának (1) bekezdése azonban kimondja, hogy a biztosítási szerződésre irányadó rendelkezésektől a biztosítási szabályzat, valamint a biztosítási szerződés a biztosított, illetőleg kedvezményezett hátrányára nem térhet el. A Ptk. 540. §-ának (2) bekezdése értelmében a felek megállapodhatnak, hogy a biztosított és a szerződő fél a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását megfelelő határidőn belül köteles a biztosítónak írásban bejelenteni. Ennek elmulasztásához a Ptk. 540. §-ának (3) bekezdése olyan jogkövetkezményt fűz, hogy a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Pp. 164. §-ának (1) bekezdéséből következően ebben a körben a bizonyítási kötelezettség értelemszerűen azt a felet terhei, aki a biztosítási szerződés teljesítése jogcímén érvényesíti igényét . A peres felek a törvény idézett rendelkezése által biztosított jogukkal éltek, amikor mind az ajánlattételkor aláírt Nyilatkozatban, mind pedig a 406. számú záradékban a felperes kötelezettségévé tették, hogy a gépjármű kulcsairól csak az alperes tudtával és az általa megjelölt helyen készítsen másolatot. A Ptk. 567. §-ának (1) bekezdésében foglalt tiltó rendelkezés miatt azonban ehhez a felek szerződésükben nem fűzhetnek a biztosított számára a jogszabályban előírtnál hátrányosabb jogkövetkezményt. Ezért nem köthető ki, hogy valamely bejelentési kötelezettség elmulasztása eleve kizárja a biztosító teljesítési kötelezettségét. Ez ugyanis megfosztaná az ügyfelet annak lehetőségétől, hogy bizonyítsa: az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében A "Kulcsnyilatkozat"-ban, valamint a 406. számú záradékban meghatározott és a fentiek szerint figyelembe vehető jogkövetkezmények kiváltásához azonban, a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján az alperesnek kell bizonyítania, hogy a felperes az abban foglalt rendelkezéseket megszegte. Ehhez pedig nem elegendő annak igazolása, hogy a felperes által leadott kulcsok egyikén másolási nyomok észlelhetők. Önmagában ebből ugyanis nem vonható le következtetés arra nézve, hogy a másolást mikor és ki végezte vagy végeztette. Az történhetett a felperes birtokba lépését megelőzően az eladónál, valamint a kulcsok leadását követően az alperesnél is. Ezért a perben az alperesnek azt is kétségtelenné kellett volna tennie, hogy ez éppen a felperesnél történt, így az kiváltotta a bejelentési kötelezettségét. E körben azonban az alperes semmilyen bizonyítékot nem jelölt meg. Ennek hiányában pedig a "Kulcsnyilatkozat"-ban, valamint a 406. számú záradékban foglalt hátrányos következmények a felperes terhére nem alkalmazhatók. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt, amelynek során bizonyítás felvételének nincs helye. Ezért a felülvizsgálati kérelem kiegészítéseként csatolt magánszakértői vélemény figyelembevételére már nem volt jogi lehetőség. A Ptk. 555. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy a biztosított köteles a kárt tőle telhetően enyhíteni. A Ptk. 556. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a biztosító mentesül fizetési kötelezettsége alól, amennyiben bizonyítja, hogy a kárt jogellenesen a) a biztosított, illetőleg a szerződő fél, b) velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, c) a biztosítottnak a szabályzatban megállapított munkakört betöltő alkalmazottai, illetőleg megbízottai, d) a biztosított jogi személynek a szabályzatban meghatározott tagjai vagy szervei szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozták. A Ptk. 556. §-ának (3) bekezdése szerint ezeket a rendelkezéseket a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség megszegésére is alkalmazni kell. Az alperes védekezésében utalt arra is, hogy a 406. számú záradék az abban foglalt kötelezettségek megszegését olyan súlyos gondatlanságnak nyilvánítja, mely minden egyéb körülmény vizsgálata nélkül is kellő alapul szolgál a törvény idézett rendelkezése alapján történő mentesüléshez. Ez azonban ugyancsak a Ptk. 567. §-ának (1) bekezdésében írt tilalomba ütközik, mert a törvény szerint a jogellenes, vagy szándékos, vagy súlyos gondatlan magatartás minden esetben a biztosító bizonyításától függő, az ügy körülményeihez kapcsolódó, egyedi vizsgálatot és elbírálást igényel. Ehhez képest a fél hátrányára történő eltérést jelent egy magatartással vagy mulasztással kapcsolatban a biztosítónak a bizonyítási kötelezettség alóli mentesítése és annak minden vizsgálat nélkül történő, a biztosító mentesülését kiváltó súlyos gondatlansággá nyilvánítása. A perbeli esetben azonban a fentiek szerint az alperes még a záradékban foglaltak megszegését sem bizonyította. A Ptk. 287. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a jogosult személye bizonytalan, lakóhelye, illetőleg székhelye ismeretlen, vagy ha a jogosult késedelembe esik, a pénz fizetésére, továbbá az értékpapír vagy más okirat kiadására irányuló kötelezettséget bírói letétbe helyezéssel is lehet teljesíteni. A perben nem vitás tényállás szerint az alperessel kötött casco biztosítási szerződésben a felperes biztosítottként, az A. C. Kft. pedig kedvezményezettként vett részt. A biztosított és kedvezményezett egymás közti jogviszonyát a közöttük létrejött adásvételi szerződés szabályozza. Az eladó annak teljesítése iránt pert is indított a vevő ellen a kerületi bíróság előtt. Ezek alapján megállapítható, hogy a biztosított és a kedvezményezett között, a biztosított vagyontárggyal, illetőleg az annak helyébe lépő biztosítási összeggel kapcsolatban egy elszámolási viszony alakult ki. Ennek lefolytatásától és eredményétől függ az, hogy a biztosítási összegre milyen arányban tarthatnak igényt. Ez azonban a jelen peres eljárás lefolytatása idején még nem vált ismertté. Ezért az alperes számára a biztosítási összeg jogosultját ismeretlennek kellett tekinteni, mely kellő alapul szolgált ahhoz, hogy a biztosítási szerződést bírói letétbe helyezéssel teljesítse. A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 23.560/1998. sz.)

BH1999. 506

Biztosítási szerződésben a kedvezményezett születési időpontjának téves megjelölése nem tekinthető részleges érvénytelenségi oknak, mert bizonyítással a tévedés kizárható [Ptk. 206. § (1) bek., 207. § (1) bek., 537. § (1) bek., 560-567. §-ok]. Néhai K. S. 1993. március 11-én CSÉB-M. típusú élet- és balesetbiztosítási szerződést kötött az alperessel. Az ajánlat megtétele alkalmával közölte az alperes megbízottjával, hogy kedvezményezettként testvére gyermekét, K. J. felperest nevezi meg. Annak személyi adatait azonban csak utólag, telefonon közölte az üzletkötővel, és - mint utóbb kiderült - annak születési idejét pontatlanul adta meg. Ezután 1993. május 14-én a biztosított az Omszki-tó vizébe fulladt. Az alperes azonban a biztosítási összeg megfizetésétől elzárkózott, mert úgy foglalt állást, hogy a kedvezményezett személye a felperessel nem azonosítható. Ezért a felperes keresetében a biztosítási szerződés teljesítése jogcímén 450 000 Ft tőke, valamint ennek törvényes mértékű kamata megfizetése iránt támasztott igényt az alperessel szemben. A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság keresetnek helyt adó döntését megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Kifejtette, hogy néhai K. S. a biztosítási szerződés megkötése alkalmával nem létező személyt jelölt meg kedvezményezettként. Álláspontja szerint ez azzal a jogkövetkezménnyel járt, hogy a szerződés részlegesen érvénytelenné vált, és úgy kell tekinteni, mintha kedvezményezett megjelölésére egyáltalán nem került volna sor. Ezért a kereset teljesítésére nem látott lehetőséget. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése és a keresetnek helyt adó elsőfokú ítélet helybenhagyása iránt. Ebben támadta a részleges érvénytelenséggel kapcsolatos jogi okfejtést, és hangsúlyozta, hogy az elsőfokú eljárás során igazolta: a néhai tartalmilag őt jelölte meg kedvezményezettnek. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek hozzájárulása alapján, a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az alapos. A felperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a kedvezményezett személyi adatainak helytelen megjelöléséből származó jogkövetkezmények téves meghatározásában jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése]. A perben nem vitás tényállás szerint néhai K. S. és az alperes között a Ptk. 560-567. §-ai által szabályozott élet- és balesetbiztosítási szerződés jött létre. A biztosított ebben K. J.-t nevezte meg kedvezményezettként, akinek születési idejét tévesen jelölte meg. Tévedett a másodfokú bíróság, amikor ebből arra a következtetésre jutott, hogy a kedvezményezett nem létező személy, amely kiváltja a részleges érvénytelenség jogkövetkezményét. A biztosított a Ptk. 537. §-ának (1) bekezdésében előírt írásba foglalási kötelezettségének már azzal eleget tett, hogy az írásban megtett ajánlaton a kedvezményezett nevét feltüntette. Ezért ennek hiánya nem vezethet ezen ügyleti feltétel érvénytelenségéhez. A kedvezményezett születési évének pontatlansága miatt azonban személyének felderítése céljából bizonyítási eljárást kellett felvenni, amelynek során a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése értelmében a bizonyítás kötelezettsége a felperest terhelte. Ennek során azt kellett vizsgálni, hogy a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel, a biztosított feltehető akarata kinek a kedvezményezetté nevezésére irányult. A lefolytatott bizonyítási eljárás során a BM Lakcímnyilvántartó Hivatal arról tájékoztatta az elsőfokú bíróságot, hogy a biztosított által megadott téves időpontban K. J. nevű személy egyáltalán nem született. Ez alátámasztja azt a körülményt, hogy nem azonos nevű személyek felcserélése, hanem téves adatközlés történhetett. Ezt erősíti meg az a peradat is, hogy a születési időt a néhai telefonon közölte az üzletkötővel, amelynek során gyakori az elhallás. Ugyanakkor az elhunyt élettársa, valamint az alperes üzletkötője tanúvallomásaikban egybehangzóan azt adták elő, hogy K. S. keresztfiát, a testvére gyermekét kívánta kedvezményezetté nevezni. Ezeknek a körülményeknek a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében írott szabályok szerint történő mérlegeléséből aggálytalanul levonható az a következtetés, hogy a perbeli élet- és balesetbiztosítási szerződés kedvezményezettje a felperes volt, aki a biztosított halála miatt sikerrel követelheti annak teljesítését. A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával hatályon kívül helyzete, és helyette a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozva az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 20.883/1998. sz.)

BH1999. 457

Biztosítási díj esedékessége [Ptk. 543. § (1) és (2) bek.]. A Budapesten, 1995. február 14. napján kiállított kötvény szerint a peres felek között tűz- és betöréseslopás-, valamint rablásbiztosítási szerződés jött létre. A megállapodás határozatlan időre szólt, a biztosítási időszakot egy évben, az évforduló napját február hatodikában határozták meg. Az éves díj összege 380 053 Ft volt, melyet a biztosítottnak negyedéves gyakorisággal kellett megfizetnie. Az alperes az 1995. november 6-án esedékessé vált és az 1995. november 6-tól 1996. február 6-ig terjedő időre szóló biztosítási díjat átutalta, azt követően azonban fizetési kötelezettségét nem teljesítette. A felperes az első negyedéves díjrészletről 1996. február 12. napján számlát állított ki, melyen a fizetés határidejét 1996. február 27. napjában jelölte meg és ezt az alperesnek közvetlenül kézbesítette. Ennek eredménytelensége miatt az 1996. március 4. napján kelt és a postai tudakozvány szerint az alperes részére 1996. március 5-én kézbesített ajánlott levélben ismét felszólította őt a teljesítésre, egyben a szerződés megszűnésének, valamint a bírói út igénybevételének határidejét 30 nappal meghosszabbította. Ezt követően 1996. április 4. napján fizetési meghagyás kibocsátását kérte az alperes ellen, melyben az 1996. február 6-tól 1997. február 6-ig terjedő időre szóló biztosítási díj megfizetése iránt támasztott igényt. A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság keresetnek helyt adó döntését részben megváltoztatta és az alperes marasztalását 95 014 Ft-ra és ennek 1996. február 27-től a kifizetésig járó, évi 20%-os kamatára leszállította. Megállapította, hogy a felperes nem bizonyított olyan jogi tényt, mely a fizetési meghagyás benyújtása idején - tehát 1996. április 4-én - az egész évre járó biztosítási díjat esedékessé tette volna. Rámutatott, hogy ennek hiányában ebben az időben a felperes csak annak a negyedévnek a biztosítási díját követelhette volna, amelynek tekintetében az alperes hátralékban volt. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése és a keresetnek teljes egészében helyt adó elsőfokú ítélet helybenhagyása iránt. Jogi álláspontja szerint a biztosítási díjat a biztosító a teljes biztosítási időszakra - a perbeli esetben egy évre - kalkulálja, amely egységes és oszthatatlan. Hangsúlyozta, hogy az alperes az időközben lejárt díjrészletekkel folyamatosan késedelemben volt. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek hozzájárulása alapján a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az nem alapos. A felperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést tartalmilag az éves biztosítási díj lejárt részleteinek téves meghatározásában jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése.]. A Ptk. 543. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében a biztosítási díj esedékességétől számított harmincadik nap elteltével a szerződés megszűnik, ha addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a biztosított halasztást sem kapott, illetőleg a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette. A biztosító a szerződés megszűnését és a bírósági út igénybevételének határidejét további harminc nappal meghosszabbíthatja, ha az esedékességtől számított harminc nap eltelte előtt ennek a körülménynek a közlésével a biztosítottat a fizetésre írásban felszólítja. A törvény idézett rendelkezéseiből okszerűen következik, hogy az esedékes díjfizetés elmulasztása a harmincnapos határidő lejártát követően abban az esetben nem eredményezi a szerződés megszűnését, ha a harminc nap eltelte előtt a biztosító az ismételt mulasztás jogkövetkezményeire való figyelmeztetés mellett, a biztosított fizetésre való írásbeli felszólításával a szerződés megszűnését további harminc nappal meghosszabbítja. Nem eredményezi a szerződés megszűnését a biztosításidíj-fizetés elmulasztása akkor sem, ha a biztosító a díjfizetésre a lejáratot megelőzően halasztást ad, illetőleg követelésével a bírósághoz fordul. A perbeli biztosítási szerződést egyik peres fél sem mondta fel, továbbá az alperes 1996. február 12-én - tehát az első harminc napon belül - halasztást adott, majd ennek lejárta előtti 1996. március 5-én ezt további 30 nappal meghosszabbítottal és ezen határidőn belül díjkövetelését bírósági úton érvényesítette. Ezért mindkét korábban eljárt bíróság helyesen állapította meg, hogy az 1995. február 14-i kötvény kiállításával létrejött biztosítási szerződés nem szűnt meg. Ebből mindketten helyesen jutottak arra a következtetésre, hogy az abból származó díjfizetési kötelezettségének az alperes köteles eleget tenni. Arra is helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy a felperest a fizetési meghagyás benyújtása idején még csak az első negyedévre járó díjrészlet illette meg, mert az alperest a biztosítási szerződés alapján részletfizetési kedvezmény illette meg. Figyelmen kívül hagyta azonban, hogy az elsőfokú bíróság ítéletét már a következő évforduló után hozta meg, amikorra a teljes biztosítási összeg lejárt anélkül, hogy az alperes fizetési kötelezettségének eleget tett volna. Annak pedig sem az első-, sem pedig a másodfokú eljárásban nem volt akadálya, hogy a felperes keresetét az utóbb esedékessé vált részletekkel felemelhesse [Pp. 146. §-ának (1) bekezdése, illetőleg a Pp. 247. §-a (1) bekezdésének b) pontja]. Ezért ekkor az éves biztosítási díj megfizetésére irányuló kereset már nem volt idő előtti, így annak elutasítására ilyen ok miatt nem volt jogi lehetőség. A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával hatályon kívül helyezte és helyette a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozva, az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 22.891/1997. sz.)

BH1999. 365.

Eltérő szakértői vélemények értékelése biztosítási jogvitában [Ptk. 536. § (1) bek., 548. §, 553. § (1) bek., Otthon Biztosítási Szabályzat 4.1.1 pont, Pp. 164. §, 177. § (1) bek., 182. § (3) bek.]. A felperes 1994. június 23-án P. Sz. Családi Otthon Biztosítási szerződést kötött az alperessel a tulajdonában álló lakásra, amelybe 1994. október 6-án, a délutáni órákban ismeretlen személy behatolt, és onnan különböző ingóságokat tulajdonított el. A felperes feljelentése folytán indult nyomozási eljárás során P. D. nyomszakértő megvizsgálta a bejárati ajtón található hengerzár-betéteket, és azok szétfűrészelése után megállapította, hogy azok belső szerkezeti elemein idegen vagy álkulcs használatának nyoma nem észlelhető. Úgy nyilatkozott, hogy ezek a zárak kellő szakismeret birtokában speciális álkulccsal is működtethetők. Kimutatta továbbá, hogy a felperes által átadott 3 db saját kulcs közül egy-egy darabon gépi másolótól származó csúszási nyomok láthatók. Az első fokú bíróság P. D. időközben bekövetkezett halála miatt a perben meghallgatta H. J. nyomszakértőt, aki előadta, hogy a hengerzár megfelelő ismeretek és eszközök birtokában álkulccsal is működtethető úgy, hogy a saját kulcstól eltérő nyomokat nem hagy maga után. Az alperes azonban a biztosítási szerződés teljesítése elől elzárkózott, mert az általa felkért E. I. nyomszakértő úgy nyilatkozott, hogy a hengerzár álkulccsal csak észlelhető nyomok hátrahagyásával nyitható ki. Ezért a felperes keresetében a biztosítási szerződés teljesítése jogcímén, a betörésből származó kára megtérítése iránt támasztott igényt az alperessel szemben. Az első fokú bíróság közbenső ítéletet hozott, amelyben megállapította, hogy az alperes köteles helytállni a lakásban 1994. október 6-án történt betörés következményeiért. Abból indult ki, hogy az alperes P. Sz. Családi Otthon Biztosítás Különös Feltételei 4.1.1 pontjának d) és e) alpontjai szerint a biztosítási esemény akkor valósul meg, ha a tettes a biztosított lezárt helyiségbe álkulccsal, zárak felnyitására alkalmas idegen eszközzel vagy betöréses lopás, illetőleg rablás útján megszerzett eredeti vagy másodkulccsal hatol be. A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként igazoltnak látta, hogy az elkövető a felperes lakását olyan hamis kulccsal nyitotta fel, amely a zárbetéten nem hagyott nyomokat. Rámutatott, hogy ez kellő alapul szolgál az alperes helytállási kötelezettségének beállásához. A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az első fokú bíróság döntését - lényegében annak helyes indokai alapján - helybenhagyta. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése, az első fokú ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt. Ebben azt sérelmezte, hogy mindkét, korábban eljárt bíróság figyelmen kívül hagyta P. D. és E. I. szakértők egybehangzó véleményét, mely szerint a hengerzárbetétet észlelhető nyomok hátrahagyása nélkül, álkulccsal nem lehet működtetni. Kifogásolta azt is, hogy az utóbbi nyilatkozatát csak mint alperesi előadást vette figyelembe. Álláspontja szerint vizsgálni kellett volna a felperes lakásának saját kulcsain található, másolásra utaló csúszási nyomok eredetét is. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek hozzájárulása alapján a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az alapos. Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a biztosítási esemény bekövetkezésének téves megállapításában jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése]. A perben nem vitás tényállás szerint a felek között a Ptk. 536. §-ának (1) bekezdése és 548. §-a által szabályozott vagyonbiztosítási szerződés jött létre. A Ptk. 553. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a szabályzatban megállapított időn belül köteles szolgáltatását teljesíteni. Az alperes P. Sz. Családi Otthon Biztosítás Különös Feltételei 4.1.1 pontjának d) és e) alpontjai a biztosítási események közé sorolják azt, ha a tettes a biztosított lezárt helyiségbe álkulccsal, zárak felnyitására alkalmas idegen eszközzel vagy betöréses lopás, illetőleg rablás útján megszerzett eredeti vagy másodkulccsal hatol be. A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a perben a bizonyítás kötelezettsége azt a felet terheli, akinek érdekében áll, hogy a bíróság valamely tényt valónak fogadjon el. A jelen eljárás során a felperes kívánt jogot alapítani arra, hogy a szabályzat idézett rendelkezése által meghatározott biztosítási esemény bekövetkezett, ezért azt neki kell igazolnia, illetőleg az ő terhére kell figyelembe venni, ha ez nem vezet eredményre. A Pp. 177. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki. Rendszerint egy szakértőt kell alkalmazni, több szakértőt csak különböző szakkérdések felmerülése esetében lehet kirendelni. A Pp 182. §-ának (3) bekezdése szerint azonban, ha a vélemény homályos, hiányos, önmagával, más szakértő leletével vagy a bizonyított tényekkel ellentétben állónak látszik, vagy helyességéhez egyébként nyomatékos kétség fér, a szakértő köteles a bíróság felhívására a szükséges felvilágosítást megadni, ha pedig ez nem vezet eredményre, más szakértőt kell véleményadásra felhívni. A korábban eljárt bíróságok helyesen mutattak rá, hogy az alperes egyoldalú felkérése alapján közreműködő E. I. magánszakértői véleményét csak mint az alperes személyes előadását, szakmai véleményét lehetett figyelembe venni. Ez a minősítés azonban nem zárta ki, hogy aláhúzza a nyomozási szakban eljárt P. D. nyomszakértő és az első fokú bíróság által meghallgatott H. J. nyomszakértő véleményei közötti eltérést és az ebből adódó ellentmondás feloldásának szükségességét. Mivel ez P. D. halála miatt a két szakértő együttes meghallgatásával már nem érhető el, indokolt az Igazságügyi Műszaki Szakértői Bizottság felkérése a véleményadásra. Amennyiben ennek eredményeként az volna megállapítható, hogy létezik olyan eszköz és módszer, amelynek alkalmazásával a hengerzárbetét saját és másolt kulcsok nélkül is nyom nélkül nyitható, előtérbe kerülhetnek a betörést követő helyszíni szemle során rögzített nyomok és adatok. Elvileg nem zárható ki, hogy ezeknek, valamint a káreseménnyel összefüggő egyéb adatoknak a felhasználásával a felperes kizárásos alapon is bizonyíthassa, hogy a behatolás valamely biztosítási eseményt is megvalósító módon történt. Ezen a téren különös jelentősége lehet annak a - korábban eljárt bíróságok által egyáltalán nem vizsgált - ténynek, hogy a felperes által felmutatott és P. D. szakértő által megtekintett eredeti kulcsok egyikén másolásból származó húzási nyomok találhatók. Tekintettel arra, hogy a perbeli jogvita csak a fent írt körülmények részletes vizsgálata nélkül megnyugtatóan nem dönthető el, a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 20.256/1998. sz.)

BH1999. 364.

Biztosítási szerződés megtámadása tévedést okozó adatszolgáltatás alapján [Ptk. 536. § (1) bek., 540. §, 210. § (1) bek.]. A biztosított felperes - a rendelkezésre álló okiratok tartalma szerint - 1993. december 17. napján, az alperes hivatalos helyiségében, nyaralóingatlanára vonatkozó, Családi Otthon Biztosítás kötésére irányuló ajánlatot tett az alperesnek. Az ennek mellékleteként kitöltött adatközlő kérdőív 1. pontjában a nyílászárókra vonatkozóan olyan tájékoztatást adott, hogy az ablakok 2 m felettiek, ráccsal és azzal egyenértékű más mechanikai szerkezettel, illetőleg biztonsági üveggel nem rendelkeznek. Emellett - nehezen olvasható - kézírással rávezették azt is, "a teraszra nyíló ablakon is zsalu van, a terasztól 0,80 cm magasan van. Ablakok magassága 150 cm." Az alperes manipulátora - az alperes belső utasításai alapján - úgy foglalt állást, hogy az épület a részleges mechanikai védelem követelményeinek megfelel, mely azzal a következménnyel jár, hogy az alperes helytállási kötelezettségének felső határa az ingó II. vagyoncsoportba tartozó tárgyaknál 500 000 Ft. A felperes nyaralójába 1994. február 20. és 24. napja közötti időszakban ismeretlen személyek a terasznál levő ablak zsalujának felfelszítésével és az üveg betörése útján behatoltak, és onnan különböző ingóságokat tulajdonítottak el. A felkutatásukra indult nyomozási eljárás nem járt eredménnyel. Ezért a felperes keresetében a betöréses lopásból mint biztosítási eseményből származó kára megtérítése iránt támasztott igényt az alperessel szemben. Az alperes viszontkeresetet támasztott a felperessel kötött Családi Otthon Biztosítási szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt. Állította, hogy a felperes megtévesztette a biztosítási ajánlat mellékletét képező adatközlő lap kitöltése során, az ablakok magasságát és mechanikai védelmét illetően. A másodfokú bíróság jogerős "közbenső" ítéletével az első fokú bíróság határozatát - a keresetnek helyt adó közbenső ítéletnek, valamint a viszontkeresetet elutasító részítéletnek tekintetve - azzal hagyta helyben, hogy az alperes fizetési kötelezettsége a minimális mechanikai védelem feltételei szerint áll fenn. A vagyonbiztosítási szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló viszontkeresetet - a tévedésnek a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdésében előírt feltételei hiánya miatt - alaptalannak találta. Igazoltnak látta továbbá, hogy a betöréses lopás mint biztosítási esemény bekövetkezett. Úgy foglalt azonban állást: a felperestől elvárható lett volna, hogy az ablakok magasságára vonatkozóan olyan nyilatkozatot tegyen, miszerint azt nem tudja, vagy annak lemérésére időt kér. Rámutatott, hogy ennek elmulasztásával adatközlési kötelezettségét megsértette, amely közrehatott az épület mechanikai védettségének és ezen keresztül az alperes helytállási kötelezettsége terjedelmének téves meghatározásában. Ebből olyan következtetésre jutott, hogy az alperes teljesítési kötelezettsége csak a ténylegesen fennállott minimális mechanikai védelem esetén irányadó értékhatár erejéig áll fenn. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése és a részleges mechanikai védelemnek megfelelő értékhatárt elfogadó első fokú ítélet helybenhagyása iránt. Ebben kifejtette, hogy az ablakok magasságának az alperes biztosítási szabályzata csak abban az esetben tulajdonít jelentőséget, ha az 2 m-nél magasabban helyezkedik el, nyitott, és az elkövető éppen ezen hatol be. Hangsúlyozta, hogy a perbeli esetben e konjunktív feltételek nem álltak fenn, ezért az ablakok elhelyezkedésének a káresemény bekövetkezésében nem volt szerepe. Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, mely a vagyonbiztosítási szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló viszontkereset teljesítésére irányult. Kiemelte, hogy a felperes azt az ablakot jelölte meg 2 m feletti magasságban elhelyezkedőnek, amely helyesen a terepszint felett mindössze 80 cm-re volt, és amelyen keresztül a behatolás történt. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek hozzájárulásával - a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése értelmében - tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította: azok annyiban alaposak, hogy a felek jogvitája a per eddig rendelkezésre álló adatai alapján, megnyugtató módon nem bírálható el. A perben nem vitás tényállás szerint a felperes javára szólóan 1993. december 17. napján tett ajánlattal, valamint annak az alperes által történt elfogadásával a peres felek között - a Ptk. 536. §-ának (1) bekezdése által szabályozott - biztosítási szerződés jött létre. A Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése értelmében, aki a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, szerződési nyilatkozatát megtámadhatja, ha tévedését a másik fél okozta vagy felismerhette. Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében, a törvény idézett rendelkezésére történő hivatkozással azért támadta a vagyonbiztosítási szerződés érvényességét, mert állítása szerint a felperes, illetőleg házastársa az adatközlő lap kitöltése során tévedésbe ejtette a biztosított nyaraló teraszára nyíló ablaknak terepszint feletti magasságát illetően. A Ptk. 540. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy a biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert, vagy ismernie kellett. Elmulasztásának jogkövetkezményeként a Ptk. 540. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A törvény idézett rendelkezéseire figyelemmel, mind a biztosítási szerződés megtámadása, mind pedig az alperes helytállási kötelezettségének fennállása és terjedelme szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a biztosítási ajánlat megtétele, illetőleg az adatközlő lap kitöltése alkalmával a felek részéről milyen nyilatkozatok hangzottak el. Különösen fontos annak vizsgálata, hogy az adatközlő lap 1. pontja mellé kézzel írott és az előzőekben ismertetett tartalmú szövegrész feljegyzésére milyen körülmények között került sor. A per erre vonatkozó és eddig rendelkezésre álló adatai ellentmondóak. Az alperes részéről az ajánlattétel során közreműködő F. L. Gy.-né vallomása szerint ugyanis "szóba sem került egyáltalán, hogy van-e az ingatlanon terasz". Az ő jelenlétében kitöltött adatközlő lap 1. pontja mellett található kézírás viszont egyértelmű utalást tartalmaz a teraszra, az arra nyíló ajtóra és ablakra, ezek magasságára és védettségére vonatkozóan. A jogvita elbírálása szempontjából jelentős tények felderítetlensége [Pp. 163. § (1) bek.] miatt a támadott jogerős ítélet megalapozatlan és emiatt jogszabálysértő, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot utasította új eljárásra és új határozat hozatalára. A megismételt eljárás során mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy a kézírás mikor, hol és ki által került az adatközlő lapra. Amennyiben az volna megállapítható, hogy még az alperes manipulátorának az ajánlat elfogadásáról hozott döntése előtt vezették rá, az nyilvánvalóvá tenné, hogy az abban foglalt tényekről az alperesnek a jogügylet létrejötte idején már tudomása volt. Ebben az esetben sem az e körülményekre vonatkozó tévedésére, sem pedig helytállási kötelezettsége terjedelmének téves meghatározására nem hivatkozhatna sikerrel. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás költségét - a Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése alapján - csupán megállapította azzal, hogy annak viseléséről is a másodfokú bíróságnak kell majd döntenie az eljárást befejező határozatában. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 22.596/1997. sz.)

BH1999. 305.

Biztosítási szerződésnél az ajánlati kötöttség alakulása [Ptk. 211. § (1) bek., 213. § (1) bek. 537. § (1) és (2) bek., 567. § (1) bek. és Ptké. 3. § (1) bek., 69. § (1) bek.]. A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság keresetet elutasító döntését megváltoztatta, és megállapította, hogy a peres felek között 1994. december 19. napján a TALIZMÁN N-N. 003. elnevezésű életbiztosítás az ajánlatnak megfelelő tartalommal létrejött. Megállapította, hogy a felperes 1994. december 19. napján TALIZMÁN N-N. 003. elnevezésű életbiztosítási szerződés kötésére irányuló ajánlatot tett az alperesnél. Ezen tudomásul vette, hogy az ajánlatot az alperes 30 napon belül bírálja el, és ha ezen idő alatt nem nyilatkozik, a biztosítás az ajánlatban foglalt feltételek mellett létrejön. Az alperes azonban további adatközlésre hívta fel a felperest, akinek házastársa azt 1995. január 5. napján vette át. A másodfokú bíróság rámutatott, hogy az alperes a jogszabály tiltó rendelkezése ellenére, az ügyfél hátrányára tért el az ajánlat visszautasítására a Ptk. 537. §-ának (2) bekezdésében biztosított 15 napos határidőtől. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy az alperesnek csak ezen időn belül lett volna lehetősége az alperes ajánlatának visszautasítására, amelynek hiányában az életbiztosítási szerződés létrejött. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, tartalmilag annak hatályon kívül helyezése és az elsőfokú ítélet helybenhagyása iránt. Ebben hangsúlyozta, hogy a felperes ajánlata 1994. december 21-én érkezett meg az ajánlatok értékelésére jogosult vezérigazgatósághoz, amelyhez képest az elutasítás 1995. január 5-én történt átvételére még a 15 napos határidőn belül került sor. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek hozzájárulása alapján - a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése értelmében - tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az nem alapos. Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést tartalmilag az ajánlat visszautasításából származó jogkövetkezmények téves jogi megítélésében jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése]. A Ptk. 211. §-ának (1) bekezdése, valamint a Ptk. 213. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződést két egybehangzó akaratnyilatkozat, az ajánlat és annak elfogadása hozza létre. Ezen általános szabályokhoz képest a törvény a biztosítási szerződésre nézve további speciális előírásokat tartalmaz. A Ptk. 537. §-ának (1) és (2) bekezdései úgy rendelkeznek, hogy a biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre, az ajánlatot pedig akkor is elfogadottnak kell tekinteni, ha a biztosító arra 15 napon belül nem nyilatkozik. A Ptké. 69. §-ának (1) bekezdése pedig az ajánlattételre is kiterjedően kimondja, hogy a szerződő fél nyilatkozata a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha az valamely szervezeti egységének a tudomására jutott. A Ptké. 3. §-ának (1) bekezdése szerint a napokban megállapított határidőbe a kezdő napot nem kell beleszámítani. A Ptk. 567. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy a Polgári Törvénykönyv biztosításról szóló XLV. fejezetének rendelkezéséitől a biztosítási szabályzat és a felek szerződése a biztosított, illetőleg a kedvezményezett hátrányára a törvény kifejezett engedélye nélkül nem térhet el. A törvény idézett rendelkezéseire figyelemmel az alperes visszautasítási joga gyakorlására nem a felek által kikötött 30 napos, hanem az ügyfélre kedvezőbb 15 napos határidő irányadó. Ez azon a napon kezdődött el, amikor a felperes ajánlata a biztosító valamely szervezeti egységéhez megérkezett. Az alperes által, a felülvizsgálati kérelem mellékleteként becsatolt ajánlatról az állapítható meg, hogy azt az alperes igazgatósága 1994. december 20. napján érkeztette. Ebből olyan következtetés vonható le, hogy az említett 15 napos jogvesztő határidő ezen a napon kezdődött meg. Ebből a szempontból közömbös, hogy ezt követően azt az alperes mikor és mely szervezeti egységéhez továbbította. Ehhez képest a 15 nap 1995. január 4-én (csütörtökön) járt le. A felperes házastársa pedig az 1995. január 2-án kelt levelet csak ezt követően, január 5-én vette át. Mindebből a másodfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy erre már az életbiztosítási szerződés létrejötte után került sor, így az az ajánlat visszautasítására már nem volt alkalmas. A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 21.450/1998. sz.)

BH1999. 304.

A biztosítási szerződés értelmezésénél ügyleti feltételként a biztosítási szabályzatot figyelembe kell venni [Ptk. 200. §, 1. bek., 207. § (1) bek., 536. § (1) bek. és 548. §]. A felperes D.-n könyv-játék-ajándékbolt, valamint videokölcsönző vállalkozást vezet. Ezzel kapcsolatban 1996. március 13. napján olyan vállalkozói vagyonbiztosítást kötött az alperesnél, mely szállítmánybiztosítási részelemet is tartalmazott. Tevékenysége során 1996. május 30. napján Budapesten járt anyagbeszerzés céljából, ahol különböző árukat (játék, ajándék, könyv stb.) vásárolt az üzlete számra. Ezeket az Opel Astra Caravan típusú személygépkocsijában helyezte el, majd letakarta. Ezt követően a tulajdonában álló, de az édesanyja által használt budapesti lakás előtti parkolóban a járművet leállította, azt lezárta, riasztóberendezését bekapcsolta. Ezután ott megszállt, mert másnap üzleti tárgyalása volt tankönyv ügyben, amelyek forgalmazása ugyancsak üzleti körébe tartozott. Másnap reggel azt észlelte, hogy a gépkocsit, valamint a benne hagyott és 200 000 Ft értéket meghaladó árukészletét ismeretlen személy eltulajdonította. Az elkövető felkutatására indult nyomozási eljárás nem vezetett eredményre. Az alperes az áru elveszésében jelentkező kár megtérítésétől elzárkózott, mert úgy foglalt állást, hogy az nem a szállítás, hanem a közbenső tárolás tartama alatt tűnt el. Ezért a felperes keresetében a vállalkozói vagyonbiztosítási szerződés teljesítése jogcímén 190 000 Ft tőke és kamatai megfizetése iránt támasztott igényt az alperessel szemben. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 190 000 Ft tőkét, valamint utána 1996. július 15-től a kifizetésig járó évi 20%-os kamatot. Kifejtette, hogy a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint a szállítás folyamata az árunak a fuvareszközbe történő berakásával kezdődik és abba beletartoznak az alvás, pihenés célját szolgáló, rövidebb időtartamú, indokolt megszakítások is. Ilyennek fogadta el azt is, hogy a felperes Budapesten megszállt éjszakára. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy a gépjármű és a szállítmány eltulajdonításával a biztosítási esemény megvalósult, aminek alapján az alperes helytállási kötelezettsége beállt, mely alól nem tudta magát kimenteni. A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését - lényegében annak helyes indokai alapján - helybenhagyta. Kiemelte, hogy a szállítás alatti közbenső tárolás csak harmadik személy közreműködése esetén valósul meg. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet tartalmilag az ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt. Részletesen kifejtett jogi álláspontja szerint az éjszakai megszállás és az annak időtartama alatt törtértő parkolás nem tartozik a szállítás fogalmi körébe. Utalt arra is, hogy a felperes az árukészletét az éjszakára leállított gépkocsiban őrizetlenül hagyta, amely kellő alapul szolgálhat a biztosítónak a szerződés teljesítése alóli mentesüléséhez is. A felperes érdemi felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek hozzájárulása alapján, a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az alapos. Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a biztosító helytállási kötelezettségének téves megállapításban jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése]. Mindkét korábban eljárt bíróság helyesen állapította meg, hogy a felek között a Ptk. 536. §-ának (1) bekezdése és a Ptk. 548. §-a által szabályozott vagyonbiztosítási szerződés jött létre. A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy a felek szerződésük tartalmát szabadon határozhassák meg, és ennek során jogszabály kötelező alkalmazást nem igénylő rendelkezéseitől el is térhessenek. A peres felek e jogukkal éltek, amikor megállapodásukban ügyleti feltétellé emelték az alperes Vállalkozások Biztosításai Általános Alapbiztosítás Kiegészítő Szállítmánybiztosításának Különös Szabályzatát is. Ennek I.1.1.f pontja a biztosítási események közé sorolja egyebek mellett azt a káresetet is, amely a szárazföldi szállítás közben a szállítmány és szállítóeszköz együttes eltűnéséből keletkezik. A III.3.2.d pont azonban mentesíti a biztosítót annak a kárnak a megtérítése alól, amely a szállítás tartama alatt történt közbenső tároláskor vagy őrizetlenül hagyott szállítmány esetén következett be. A perben a felek között ezen ügyleti feltételek értelmezése tárgyában bontakozott ki jogvita. A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A Szabályzat I.1.1.d pontjában foglalt "szállítás közben" kifejezésen a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint azt a szállítási folyamatot kellett a feleknek érteniük, amely - az áru fel-, le- és átrakását is beleértve - a tárolás helyének elhagyásától a rendeltetés helyére való megérkezéséig tart. A perbeli esetben a felperes nyilatkozataiból egyértelműen megállapítható volt, hogy a felperes Budapesten különböző nagykereskedőktől, különböző telephelyeken, különböző árukat gyűjtött össze, de azokat nem szállította a rendeltetési helyére, hanem a másnapi üzleti tárgyalás érdekében azokat a lezárt, de közterületen magára hagyott gépkocsiban tárolta egy éjszakán át. Ez a tevékenység a nagykerekedőnél történt felrakodástól a rendeltetés helyén történő kirakodásig terjedő, egységes szállítási folyamatot megszakította. Ennek tartama pedig meghaladta az áru beszerzésével és kezelésével, valamint a felperes személyes szükségleteinek kielégítésével indokolható mértéket. Az éjszaka Budapesten töltése és a 200 000 Ft-ot meghaladó értékű árunak a közterületen parkoló gépkocsiban hagyása a felperes szállítástól független üzleti céljait szolgálta, és az alperes által elvállalt kockázatot olyan mértékűre fokozta, amilyennel a biztosítónak a biztosítási szerződés megkötése alkalmával nem kellett számolnia. Ezért erre az alperes felelősségvállalása már nem terjedt ki. A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával hatályon kívül helyezte, és helyette a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozva, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 22.774/1997. sz.)

BH1999. 203.

A "családi otthon" biztosítási szerződés megkötésével a szerződés részévé válik az Ingóbiztosítási Szabályzat is. Ez azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a jogügylet teljesítéséből származó jogvita elbírálása során annak előírásait alkalmazni kell [Ptk. 200. § (1) bek., 207. § (1) bek., Ingóbiztosítási Szabályzat IV/3/A. pont]. A felperes tulajdonában álló ingatlanába 1996. július 2. napján ismeretlen elkövető betört, és onnan különböző ingóságokat tulajdonított el, rongálási kárt is okozva. Ennek alapján az alperes a vele kötött családi otthon biztosítási szerződés teljesítése jogcímén, összesen 790 294 Ft-ot fizetett a felperesnek. Az összeg meghatározása során figyelemmel volt arra, hogy a felek szerződésükben a vagyonbiztosítási szabályzat által az I. vagyoncsoporthoz tartozó háztartási ingóságok tekintetében a biztosító helytállási kötelezettségének felső határát 200 000 Ft-ban határozták meg. Az alperes ebbe a kategóriába sorolta és az említett összegbe betudta a felperestől ellopott, 24 karátos arannyal futtatott, 12 személyes, 66 darabból álló evőeszközkészletet is. A felperes keresetében e vagyontárgy eltulajdonítása miatt további 200 000 Ft és kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A biztosító ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta. Azzal védekezett, hogy jogi álláspontja szerint a vitás evőeszközkészlet az I. vagyoncsoportba tartozik, amellyel kapcsolatban a felperes igényét a helytállási kötelezettség felső határáig kielégítette. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Abból indult ki, hogy az Ingóbiztosítási Szabályzat IV/3/A. pontja értelmében "az I. vagyoncsoportba tartoznak: a jogszabály szerint nemes fémnek minősülő anyagok, drágakő vagy igazgyöngy, valamint ezek felhasználásával készült használati tárgyak". A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdésében foglalt szerződésértelmezési szabályok alkalmazásával úgy foglalt állást, hogy a 24 karátos arannyal futtatott evőeszközkészlet az általa hivatkozott jogszabályok szerint valóban nem minősül aranytárgynak, de minden kétséget kizáróan arany felhasználásával készült, ezért a szerződés idézett rendelkezésének hatálya alá tartozik. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy a felperes ezzel összefüggő igényét az alperes az e kategóriában, szerződésben maximált 200 000 Ft kifizetésével már kielégítette. Ezért a kereset teljesítésére nem látott lehetőséget. A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését - annak helyes indokai alapján - helybenhagyta. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset teljesítése iránt. Álláspontja szerint az I. vagyoncsoportba történő besoroláshoz az szükséges, hogy a kérdéses vagyontárgyat megfelelő mennyiségű arany felhasználásával készítsék. Rámutatott, hogy ez nem állapítható meg a szebb kivitelezés érdekében, díszítő jelleggel és kizárólag bevonás, futtatás céljára felhasznált aranynál. Ezért kérte az ilyen módon készült evőeszközkészlet értékének a II. vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak körében történő megtérítését. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A felperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést tartalmilag az alperes Ingóbiztosítási Szabályzata IV/3/A. pontjának téves értelmezésében jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése]. A Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthassák meg, és ennek során a jogszabály kötelező alkalmazást nem igénylő rendelkezéseitől egyező akarattal eltérhessenek. A peres felek e jogukkal éltek, amikor a perbeli családi otthon biztosítási szerződés megkötésekor az ügyleti feltételek közé emelték az alperes Ingóbiztosítási Szabályzatát is. Ez azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a jogügylet teljesítéséből származó jogvita elbírálása során annak előírásait kell alkalmazni. A jelen peres eljárás során a felek között az Ingóbiztosítási Szabályzat fent már ismertetett IV/3/A. pontjának értelmezése tárgyában bontakozott ki jogvita. Miután ezt - a most kifejtettek miatt - ügyleti feltételnek kellett tekinteni, azt a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése szerint vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Ennek feltárásához pedig a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai közül a felperes 1996. július 22. napján történt rendőrségi kihallgatásán tett előadása szolgálhatott megfelelő támpontul. Ebben ugyanis maga a felperes sorolta fel az eltulajdonított aranytárgyak között első helyen a perbeli 12 személyes, 66 darabos, 24 karátos arannyal futatott étkészletet. E nyilatkozatából pedig okszerűen az következik, hogy szándékuk az ügyletkötés alkalmával is arra irányult, hogy ez az étkészlet az aranytárgyak körében, az ingó I. vagyoncsoportban legyen biztosítva. Ezért nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor az alperes helytállási kötelezettségének terjedelmét ennek alapulvételével határozta meg, és további marasztalására nem látott lehetőséget, Emiatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával - hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 20.752/1998. sz.)

BH1999. 164.

A betörés elleni biztosítás körében biztosítási esemény akkor valósul meg, ha a tettes a lezárt helyiségbe erőszakkal, illetőleg hamis vagy lopott kulccsal hatol be. A le nem zárt helyiségbe való behatolásból eredő kárért a biztosító helytállási kötelezettséggel nem tartozik [Ptk. 556. § (1) bek.]. A felperes 1990. december 29-től 1991. február 15. napjáig előzetes letartóztatásban volt. Ezen idő alatt a tulajdonában álló lakóingatlanába ismeretlen személyek betörtek, és onnan különböző vagyontárgyakat tulajdonítottak el. A behatoláskor megsérült ablakok kitört üvegeit a felperes nem javíttatta meg. 1991. február 19. napján Családi Otthon Biztosítást kötött az alperessel az ingatlanra. A kockázatviselés kezdete 1991. február 20-a volt. A felperes először 1991. július 26. napjáig, majd július 31-től október 2-ig kórházi kezelés alatt állt. Ezalatt ismeretlen tettesek további két betöréses lopást követtek el, amelynek során onnan további ingóságokat tulajdonítottak el. Az elkövetők személyének felderítésére indult nyomozati eljárás nem vezetett eredményre. A felperes keresetében - a vagyonbiztosítási szerződés teljesítése jogcímén - az eltulajdonított ingóságai értékének megtérítése iránt támasztott igényt az alperessel szemben. A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság keresetnek részben helyt adó ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét teljes terjedelmében elutasította. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai, különösen a felperesnek a nyomozás során, valamint a perben tett nyilatkozatai, és a rendőrségi helyszíni szemle tapasztalatai alapján megállapította, hogy a keresetben megjelölt betöréses lopások elkövetése idején a felperes lakóháza nem volt megfelelően lezárva, mert azon a korábbi behatolás okozta sérüléseket nem javították ki. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy nem valósult meg biztosítási esemény, így az alperes teljesítési kötelezettségének szerződésben előírt feltételei nem következtek be. Emiatt az alperes marasztalására nem látott lehetőséget. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet tartalmilag annak hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatása és az alperesnek a felemelt kereset szerinti marasztalása iránt. Ebben előadta, hogy a korábbi betörés alkalmával megsérült nyílászárók helyreállításáról részben a helyszín biztosítása, részben pedig anyagi lehetőségek hiányában nem gondoskodott. Kifejtett álláspontja szerint a kijavítást a további károk megelőzése érdekében az alperesnek kellett volna elvégeztetnie. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek hozzájárulása alapján a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az nem alapos. A perben nem vitás tényállás szerint a felek között 1991. február 19. napján, a Ptk. 536. §-ának (1) bekezdése által szabályozott vagyonbiztosítási szerződés jött létre. Ennek megkötése során, a felek - élve a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdésében biztosított jogukkal - közös megegyezéssel ügyleti feltétellé tették az alperes Családi Otthon Biztosítás Ingóbiztosítási Szabályzatát is. Ennek III. fejezete III/14. pontja a biztosítási események közé sorolja a betöréses lopást is. Kimondja azonban, hogy ez akkor valósul meg, ha a tettes a lezárt helyiségbe erőszakkal, illetőleg hamis vagy lopott kulccsal hatol be. A másodfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján helyesen állapította meg, hogy a felperes lakóháza az 1991. február 20-át követő betörések alkalmával nem volt lezárva, mert a felperes nem javította ki azokat a sérüléseket, amelyek a korábbi betörések alkalmával keletkeztek. Ezt a tényt egyébként a felperes a felülvizsgálati kérelmében is beismerte. Helyest ezért a másodfokú bíróságnak az a következtetése, hogy a keresetben megjelölt betörések nem minősülnek biztosítási eseményeknek, ezért nem váltották ki az alperes teljesítési kötelezettségét. E jogkövetkezmény levonása szempontjából közömbös, hogy a biztosított helyiség lezárására milyen ok miatt nem került sor. Az sem lehet vitás, hogy ez a perbeli esetben a felperes kötelezettsége lett volna, így ennek elmaradását is az ő terhére kellett figyelembe venni. Az alperesre ilyen irányú kötelezettség sem a biztosítási szerződés előírása, sem pedig jogszabály rendelkezése alapján nem hárult. A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával - hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 23.300/1997. sz.)

BH1999. 114.

A biztosítási szerződés megkötésekor a biztosítottat tájékoztatási kötelezettség terheli az egészségi állapotával kapcsolatban (Ptk. 540. §). A másodfokú bíróság - a kiegészítő bizonyítás lefolytatását követően meghozott ítéletével - helybenhagyta az elsőfokú bíróságnak a Ptk. 540. §-a (3) bekezdésére alapított ítéletét, amellyel elutasította a felperes 180 000 forint megfizetése iránti kereseti kérelmét. A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában megállapította, hogy K. Gy, biztosítottnak 1992. április 2-án, a CSÉB-M. biztosítási szerződés megkötésekor, illetőleg az ajánlat megtételekor tudnia kellett, "hogy betegségben szenved". Ezt a tényt mint az alperes által lényegesnek tartott körülményt közölnie kellett volna. Annak a körülménynek, hogy a betegség milyen súlyú volt, illetőleg hogy a biztosított annak súlyosságát a nyilatkozata megtételekor ismerte-e, az említett szerződési kötelezettség szempontjából nem volt relevanciája. Azzal, hogy néhai K. Gy. a szerződés megkötésekor az egészségi állapotára, a gyógykezelésére vonatkozó közlési kötelezettségének nem a valóságnak megfelelően tett eleget, olyan lényeges körülmény következett be, amelynek következtében az alperes felelőssége nem áll be. A másodfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet; ebben a támadott ítéletnek a keresete szerinti megváltoztatásával kérte az alperes marasztalását. Sérelmezte azt az ítéleti megállapítást, hogy volt férje a szerződés megkötésekor lényeges körülményt hallgatott el, közlési kötelezettségének nem tett eleget. Hangsúlyozta, hogy a biztosítási szabályzat 25. pontjában foglalt feltételek egyértelmű rendelkezést tartalmaznak abban a vonatkozásban, hogy a biztosított akkor jogosult az ott megjelölt szolgáltatásokra, ha a társadalombiztosítási határozatban a nyugdíjbiztosítás kezdeteként megjelölt napon életben volt, és a CSÉB M. biztosítása hatályban volt. A perbeli esetben mindkét feltétel fennállott, ezt azonban az eljárt bíróság nem értékelte. Előadta, hogy a szerződéskötéskor eljáró alperesi képviselő jól ismerte az elhunytat, így megfelelő ismeretei voltak vele kapcsolatban. A sablonszerűen felsorolt feltételek és a szükséges okiratok kitöltése félrevezető jellegű, és nemegyszer - úgy ahogy az adott esetben is - olyan rovat is kitöltésre került, amelynek kitöltésére nem került volna sor, ha az érintett felet tájékoztatják, vagy arról nyilatkoztatják. Fenntartotta azt a korábban kifejtett jogi álláspontját, hogy az elhunytnak - éppen idült alkoholizmusa miatt - nem volt betegségtudata. A Legfelsőbb Bíróság a peres felek hozzájárulása alapján - a Pp. 274. §-ának (4) bekezdésére utalva - a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el, és ennek során megállapította, hogy az nem alapos. A perben nem vitás tényállás szerint K. Gy. 1992. április 2-án Csoportos Élet-, Baleset és Betegségbiztosítás egyéni fizetésű szerződéshez ajánlat (belépési nyilatkozat) elnevezésű nyomtatványt töltött ki, utalva ebben az előzménybiztosítás kezdetére és díjára, elismertre, hogy a biztosítási szerződés feltételeit ismeri és elfogadja. Kijelentette, hogy a szabályzatban foglalt feltételeknek megfelel, mivel - egyéb feltételek megléte mellett - nincs keresőképtelen állományban, nem beteg, baleset vagy betegség címén nem részesül szolgálatmentességében. Ugyanezen a napon ajánlatkiegészítő nyilatkozatban rögzítette, hogy nem áll orvosi kezelés alatt. A biztosított 1993. május 22-én II. csoportú rokkantnyugdíjas lett, majd 1993. július 2. napján elhalálozott. Az elsőfokú eljárásban beszerzett orvos szakértői vélemény megállapította, hogy K. Gy. a CSÉB biztosítás (szerződés) aláírásakor már beteg volt; a korábbi betegségei összefüggésbe hozhatók bekövetkezett halálával. A fentieket alátámasztotta a leszázalékolásával kapcsolatosan keletkezett és a bíróság által beszerzett iratok tartalma is. A Ptk. 540. §-ának (1) bekezdése szerint a biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. Ugyanezen szakasz (3) bekezdése értelmében a közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében. K. Gy. az 1992. április 2-án kelt nyilatkozatában egyértelműen állította, hogy a biztosítási ajánlat tételének időpontjában nem áll orvosi kezelés alatt. Ezzel szemben a peradatok egyértelműen alátámasztják, hogy 1990-től krónikus alkoholizmusban szenvedett, és ennek következtében többek között magas vérnyomás miatt kezelték. 1991. április 1-jén már a szenvedélybetegség talaján kialakult májzsugor betegségben szenvedett. E ténnyel ellentétes nyilatkozat független a betegségtudat kialakulásától, ezért az alperes megalapozottan hivatkozott mentesüléseként a Ptk. 540. §-ának már idézett rendelkezésére. A Legfelsőbb Bíróság a fentiek alapján megállapította, hogy a másodfokú bíróság a per adatainak okszerű mérlegelésével [Pp. 206. § (2) bek.], alappal hozta meg támadott döntését; a kérelmező által állított jogszabálysértés nem állapítható meg. Ebből következően a Legfelsőbb Bíróság a támadott határozatot a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 21.707/1997. sz.)